NS-klub: A szívembe zártam a genki időszakot – Köteles László

Vágólapra másolva!
2023.07.12. 11:05
Micsoda meccs volt! 2011. augusztus 23-án Köteles László parádés teljesítményt nyújtva a Bajnokok Ligája főtáblájára vezette a Genk futballcsapatát.

A Maccabi Haifa volt az ellenfél a selejtező utolsó fordulójában, a párharc tizenegyesekkel dőlt el, s a magyar kapus két lövést hárítva a csoportkörbe juttatta együttesét.

„Óriási élmény volt, persze – mondta lapunk érdeklődésére a 38 éves Köteles László, az NB II-ben szereplő ETO FC sportigazgatója. – Hogy a Nemzeti Sportnál a címlapra kerültem a BL-be jutásunkkor, arra nem emlékszem, a szüleim viszont biztosan, mert gyűjtötték a rólam megjelent cikkeket.

Köteles László a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörében is védett (Fotó: AFP)
Köteles László a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörében is védett (Fotó: AFP)

A szívembe zártam a genki időszakot, hiszen annál a csapatnál töltöttem el a legtöbb időt profi labdarúgóként, bajnokságot, kupát és szuperkupát nyertünk, no meg a Bajnokok Ligája mellett az Európa-liga-főtáblán is szerepeltünk. 2018-ban vonultam vissza, ma már amondó vagyok, védhettem volna még három-négy évig, mindamellett a legkevésbé sem vagyok elégedetlen a karrierem alakulásával, az eredményességemmel.

Különben sem szakadtam el a labdarúgástól a visszavonulásom után, jelenleg az ETO FC sportigazgatójaként dolgozom, benne vagyok a futballban. Élmény és kihívás a győri munka, hiszen a klubnak az élvonalban a helye, azért dolgozunk, hogy eljussunk oda. Fiatal, dinamikus és motivált kollégákkal dolgozom együtt.”

Legfrissebb hírek

NS-átadás: Korondon célba ért a Sportgála jótékonysága

Birkózás
2026.01.27. 09:31

NS-látogatás: gimnazisták próbálhatták ki a lapkészítést

Egyéb egyéni
2026.01.26. 21:34

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Felkészülés: önbizalom-növelő győzelmet aratott az ETO a Rapid ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 16:40

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Dobogóesélyesből a Ferencváros kihívója lett az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 12:30
Ezek is érdekelhetik