Szoboszlai először edzett a Liverpoollal; A cél ugyanaz: kötelező a továbbjutás

2023.07.11. 23:15
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

Egy éve még a Bp. Honvéd csapatkapitányaként készült a bajnoki rajtra Batik Bence, majd még az első forduló előtt kiderült, hiába volt négy idényen keresztül meghatározó játékos, a kispesti klubban nem számítanak rá. A Puskás Akadémia azonnal lecsapott a szabaddá váló védőre. Teljesítményéről sokat elárul, hogy a Nemzeti Sportnál az osztályzatok alapján már az ősszel is bekerült a szezon válogatottjába, a helyét a bajnoki év végén is megőrizte. Hihetnénk, tökéletes idény van mögötte, ám lapunknak elmondta, ő nem egészen így gondolja. Batik beszélt az új idény célkitűzéséról is.

A 39 éves Zlatko Jovanovics személyében új vezetőedzője van a Budapesti Honvéd kosárlabdacsapatának. A szerb tréner lapunknak elmondta, noha az előző idény lezárultát követően sok ajánlatot kapott, a piros-fehéreket választotta. Nem véletlenül: négy éve a magyar fővárosban él a feleségével, aki félig magyar. A következő idény céljáról azt mondta, a legfőbb irányelv az lesz, hogy minél több fiatal magyart építsen be a csapatba, s főleg a saját akadémiáról érkezőket. Jovanovics nem számít könnyű évadra.

Hetényi Zoltán, a hokiválogatott és a DEAC kapusa lassan hat hónapja nem volt jégen, amióta profi, ez először fordul elő vele. Az ok persze roppant prózai: a Debrecen csalódást okozva csak a hetedik helyet szerezte meg az Erste Ligában. Lapunknak a 35 éves hokis viccelődve azt mondta, a rekord hosszúságú kihagyás után jó lesz augusztusban újra megtanulni korizni… A kudarcnak annyi haszna azért lett, hogy így volt ideje az állattenyésztő-mérnök mesterszakon folytatott tanulmányaira összpontosítani, s mindössze három tárgy van a diploma megszerzéséig.

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2026.11.06. 23:14

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
2026.11.05. 23:50

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
2026.11.04. 23:55

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
2026.11.03. 23:50

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2026.11.02. 23:29

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2026.11.01. 23:55

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45