Liverpool: Szoboszlait négy meccs alatt befogadta a Kop

2023.09.05. 06:57
null
Szoboszlai teljesítményét részletesen górcső alá vette a klub tv-csatornája (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, az elmúlt hétvégén a Liverpool 3–0-ra legyőzte az Aston Villát az Anfielden, a mérkőzés első gólját Szoboszlai Dominik szerezte a találkozó 3. percében. A Liverpool FC hivatalos tv-csatornája a meccs után részletesen foglalkozott a magyar játékos játékával, és eddigi teljesítményével, kiemelve, hogy a jelek szerint Szoboszlainak mindössze négy bajnoki meccsre volt szüksége, hogy a klub fanatikus szurkolói befogadják.

Az alábbi videó elején rögtön Szoboszlai gólját, illetve az azt megelőző helyzetet elemzik, kiemelve, hogy Núnez és Szalah közös letámadása kellett, hogy a Liverpool kiharcolja a szögletet, amelyből a találat született.

Külön felhívják a figyelmet arra, hogy Szoboszlainak a jobb lába az erősebb, és ahogy az elhangzik, „ha egy jobblábasnak ennyi helye és ideje van, akkor átteszi arra a labdát és úgy lő. Szoboszlai viszont olyannyira duzzad az önbizalomtól, hogy a gyengébb lábával is egyből elvállalta”

A folytatásban még kitérnek az esetleges leshelyzetre – mondván hogy Szalah esetleg takarta Emiliano Martínez kilátását. Nem meglepő, arra jutnak, hogy az egyiptomi csatár nem zavarta a Villa kapusát.

Arról is szó esik a videóban, hogy Szoboszlai gyakorlatilag a pálya minden pontján feltűnt a meccs során: előfordult, hogy a jobbhátvéd helyén a saját tizenhatosán belül szerelt becsúszva, de adott be a bal szélről, vagy éppen sikeres csel után centerezett az ötös jobb oldala mellől.

Amit még külön kiemelnek – bár erről nincs külön felvétel –, az az volt, amikor a legendás liverpooli fanatikus szurkolók lelátórésze, a Kop felőli oldalon végezhetett el szögletet a magyar középpályás, akkor „a Kop, és az Anfield közönsége felállva tapsolta Szoboszlait, ami egyértelműen annak a jele, hogy ilyen kevés meccs után máris befogadták őt a drukkerek. Ez a taps azt is jelentette, hogy »itt vagy velünk és nagyon tetszik, amit eddig mutattál, kérünk szépen, hogy ne hagyd abba!« Azt gondolom, ez egy igen nagy dolog lehet számára” – hallható a videóban az elemzés Szoboszlairól a meccs rövid összefoglalója előtt.

Legfrissebb hírek

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
13 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
18 órája

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35

Haaland: Szoboszlainak hagynia kellett volna, hogy gólt szerezzek

Angol labdarúgás
2026.10.10. 11:23