Légiósok: Lang Ádám nem elégedett a klubcsapatában kialakult helyzettel

Vágólapra másolva!
2023.12.19. 14:22
null
Lang Ádám célja, hogy ott legyen az Eb-n (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Lang Ádám nem elégedett az Omonia Nicosia labdarúgócsapatában betöltött szerepével, mivel jelenleg alig játszik, ami nem segíti, hogy ott legyen a jövő nyári Európa-bajnokságon.

 

„Nem tudom, miért kerültem ki a kezdőből. Őszinte vagyok magammal, de a teljesítményem szerintem nem adott okot a váltásra. Az edző mégis változtatott, és mivel az eredmények jönnek, így nincs értelme újra változtatni” – mondta az M1 aktuális csatornának adott interjúban a 30 éves védő, aki szeptember 23. óta mindössze öt percet kapott a ciprusi együttesében.

Lang Ádám hozzátette, nem elégedett a szituációval, mert nem kap játékperceket, ami nem segíti abban, hogy részt vehessen pályafutása harmadik Európa-bajnokságán.

„Ha ez így marad, időben el kell gondolkodni más opción, mert amióta kijutottunk a kontinensviadalra, minden nap gondolok az Eb-re” – mondta Lang az esetleges téli klubváltása kapcsán, ugyanakkor megjegyezte, még nagyon korai erről beszélni, mivel a piac csak januárban nyílik.

A 65-szörös válogatott futballista, aki idén mind a tízszer játszott a válogatottban, a nemzeti együttes kapcsán egyénileg is elégedett, de a csapat szempontjából főleg, mert egyenes ágon sikerült kijutni a németországi Eb-re. Úgy vélte, a magyar válogatott kivívott egyfajta tiszteletet magának.

„Három ki-ki meccset játszunk majd a csoportban, nüanszok fognak dönteni” – mondta Lang a magyarokat magában foglaló A jelű négyesről, melyben a házigazda németek, továbbá a skótok és a svájciak szerepelnek még.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47
Ezek is érdekelhetik