Légiósok: Schäfer örül a Berlinben kapott bizalomnak

2023.12.21. 11:17
null
Schäfer András a hosszú kihagyás után ismét jó formába lendülne Berlinben (Fotó: AFP)
Schäfer András magyar válogatott labdarúgó számára jó visszajelzés volt, hogy hosszú kihagyása után szerdán a kezdőcsapat tagja volt az Union Berlin német bajnoki mérkőzésén.

A fővárosiak a Kölnt győzték le hazai pályán 2–0-ra, a 24 éves középpályás pedig 221 nap után szerepelt ismét az Union kezdőjében.

„Megérte erre várni, nehéz, igazi hatpontos meccs volt, de nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen összecsapáson a kezdőben szavaztak nekem bizalmat” – árulta el az M1 aktuális csatorna érdeklődésére Schäfer.

A magyar labdarúgó kiemelte, jólesik neki, és igyekszik meghálálni a klub bizalmát, illetve „továbbra is hihetetlen” számára, mennyire számolnak vele az egyesületnél.

„Eddig is mindent megtettem, és ezután is mindent meg fogok tenni, hogy ezt a bizalmat megtartsam” – jelentette ki Schäfer, aki szerint mindez azt is jelenti, hogy jól végezte a rehabilitációját, és továbbra is fontos tagja a csapatnak.

„Úgy gondolom, a korábbi mérkőzéseken is kaphattam volna több lehetőséget azoknál a 30 perceknél, mint amiket játszottam, ugyanakkor fokozatosan kell terhelni a lábamat, így azoknak ugyanannyira örülök, mint a szerdai 85 percnek” – fogalmazott a játékos.

A középpályás arról is beszélt, technikailag és erőnlétileg is kezdi visszanyerni azt a formáját, amelyben hosszú kihagyása előtt volt, „a labdával nem érzi magát rosszabbul, mint előtte”, és bár fizikálisan nehezebb felvenni a Bundesliga ritmusát, bizakodó, hogy a téli szünet után még jobb tud lenni és még több lehetőséget kap majd.

A jövő nyári Európa-bajnoksággal kapcsolatban elmondta, örül, hogy a németekkel egy csoportba került a magyar válogatott, mert számára ők az egyik kedvenc ellenfél, de egy Eb-n „nincs nagy jelentősége”, kikkel vannak egy csoportban, mert egyik játékosnak sem lesz motivációs problémája.

„Remélem, ott lehetek majd a tornán, de tudom, hogy ezért sokat kell küzdenem, így sokat is fogok” – zárta Schäfer, akinek együttese a szerdai sikerrel elmozdult a kiesőzónából.

A magyar válogatott a németek mellett a svájciakkal és a skótokkal találkozik majd a jövő nyári, németországi kontinenstorna csoportkörében.

Legfrissebb hírek

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39

Olvasóink Szoboszlai Dominikot látták a grúzok elleni mérkőzés legjobbjának

Magyar válogatott
2026.10.03. 12:13

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Schäfer András újra Münchenben

Német labdarúgás
2026.09.18. 09:38

Az idén mutatkozott be, de máris lemondta a válogatottságot Rani Khedira

Minden más foci
2026.09.12. 13:56