Légiósok: Lovrencsics szerint edzői munkája kiegészíti játékoskarrierjét

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.01.17. 16:15
null
Lovrencsics Gergő (Fotó: NK Solin/Facebook, archív)
Lovrencsics Gergő 44-szeres válogatott labdarúgó szerint az edzői munkája kiegészíti játékoskarrierjét a horvát másodosztályú NK Solinnál.

 

A 35 éves Lovrencsics Gergő, aki 2021-ben vonult vissza a válogatottól, majd tavaly nyáron a horvát élvonalbeli Hajduk Splitből a másodosztályba igazolt, alapembernek számít együttesénél. A Solinnál, amelyhez nyárig köti szerződés, már az edzősködésbe is belekóstolt.

Az együttes a 12 csapatos bajnokság 11. helyéről várja a februári folytatást, és egyértelműen a bennmaradást célozta meg.

Lovrencsics jelenleg a délelőtti edzések mellett délutánonként két csoporttal foglalkozik horvát segítőjével, akivel – amint azt a Nemzeti Sporthíradónak elmondta – nagyon jó az összhang. Az U7-es, illetve az U8-as korosztályban összesen 60 gyerek jár hozzá az edzésekre, de a jövőben szeretne felnőttcsapatokkal is foglalkozni.

„Szeretnék egy nap vezetőedző lenni, de tudom, hogy addig még nagyon sokat kell tanulnom. Ezért döntöttem úgy, hogy a legkisebbeknél kezdem, illetve a két fiam is efelé irányított” – mondta Lovrencsics, aki azt is elárulta, családjával együtt kiköltözött Horvátországba, mert ott képzelik el a jövőt. Azért azt a lehetőséget sem zárja ki, hogy valamikor visszatérnek majd Magyarországra.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58