Gyurcsó Ádám szeretné kitölteni a szerződését Cipruson

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.05. 08:53
Gyurcsó Ádám (Fotó: Földi Imre, archív)
Úgy tervezi, hogy kitölti a szerződéséből hátralévő egy évet Gyurcsó Ádám korábbi magyar válogatott labdarúgó, aki klubcsapatával, az AEK Larnacával éppen csak lemaradt a ciprusi bajnoki címről.

Gyurcsó Ádám az M1 aktuális csatornának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az októberi edzőváltás idején a 9. helyen álltak, így nagy teljesítmény, hogy bejutottak a rájátszásba és a végén versenyben voltak a bajnoki címért, melyet ugyanannyi ponttal az APOEL kaparintott meg.

„Ha akkor valaki azt mondja nekünk, hogy az utolsó fordulóban még lesz esélyük a bajnokságot megnyerni, azt szerintem, mindenki aláírta volna” – jelentette ki. Ugyanakkor hozzátette, a végén már kis csalódásként élték meg, hogy nem tudtak nyerni, mert miután lendületbe jöttek, sokak véleménye szerint az övék volt a legjobb csapat a bajnokságban.

Ő maga több játéklehetőségre számított, emiatt nem lehetett elégedett.

„Csapatszinten ez egy jó idény volt, de nekem személy szerint csalódás” – mondta.

A 33 éves támadó 2021 augusztusának végén szerződött a ciprusi együtteshez, amellyel egyszer harmadik, kétszer második lett a bajnokságban. Ezzel kapcsolatban azt fogalmazta meg célként, hogy jó lenne végre nyerni, ő maga pedig többet szeretne hozzátenni a csapat teljesítményéhez, mint amennyit a legutóbbi idényben.

Jelezte, a felkészülés során igyekszik bizonyítani, hogy helye van a csapatban, aztán majd eldől, hogy miként alakul a sorsa.

„Jelenleg abszolút nem gondolkozom a klubváltáson, szerintem kitöltöm a szerződésemet” – jelentette ki.

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
8 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik