Súlyos betegséget küzdött le a Real Sociedad fiatal magyarja

V. J.V. J.
2024.09.17. 16:03
null
Tompa Ákos legyőzte a súlyos betegséget (Fotó: Tompa Ákos családja)
Tavaly nyáron súlyos autoimmun betegség támadta meg a Real Sociedad U19-es együttesének17 esztendős kapusát, Tompa Ákost, aki mostanra maga mögött hagyta a nehéz hónapokat – számolt be róla a játékost képviselő menedzseriroda, az EM Sports Consulting hírlevele.

Tompa Ákos 2023 májusában szerződött a Honvéd akadémiájáról a baszk együtteshez. Tavaly súlyos autoimmun betegség támadta meg a szervezetét, amelynek következtében nyaktól lefelé nem tudott mozogni és kerekesszékbe kényszerült. A hosszú és embert próbáló rehabilitáció alatt lépésről lépésre haladt a felépülés felé, az előző idény végén már a pályára is visszatért, a mostani idényben pedig az U19-es spanyol bajnokság első két fordulójában, a Santutxu (3–1) és az Alavés (0–0) ellen egyaránt a kezdőcsapatban kapott helyet – olvasható a hírlevélben.

„Szerencsére sikerült legyőzni a betegséget, már teljesen egészséges vagyok – mondta Tompa Ákos. – A rehabilitációt Magyarországon kezdtük, majd a kiköltözésem után Spanyolországban fejeztük be. Fokozatosan tértem vissza a csapathoz, az előző idény végén pedig néhány meccsen már lehetőséget kaptam. A nyári felkészülés remekül sikerült, a harmadik számú csapattal dolgoztam végig az edzéseket, úgyhogy jó formában vártam a rajtot. A céljaim? Szeretnék minél többet védeni az U19-es csapatban és a magyar utánpótlás-válogatottban, és bízom benne, hogy idővel a Real Sociedad harmadik csapatában is pályára léphetek” – fogalmazott a hírlevélben fiatal kapus, aki jelenleg az U18-as válogatott szerdai, Bosznia-Hercegovina elleni felkészülési mérkőzésére készül.


 

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: jó formában kezdi meg az Eb-t az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2 órája

Cselgáncs: Nagy Áron bronzérmes a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Kajak-kenu: jön a korosztályos vb, irány Kanada!

Utánpótlássport
4 órája

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Úszás: ezer delfin után több száz cápa a vízben

Utánpótlássport
11 órája

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ezüstérmes az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:20

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
Tegnap, 17:41

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:24
Ezek is érdekelhetik