Jó hír érkezett a válogatottban megsérülő Dárdai Mártonról

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.18. 10:47
Dárdai Márton pályára léphet a pénteki bajnokin (Fotó: AFP, archív)
A kilencszeres magyar válogatott labdarúgó, Dárdai Márton egy hete, a hollandok elleni Nemzetek Ligája meccsen sérült meg, de berlini edzője, Cristian Fiél úgy nyilatkozott, számol a védővel a pénteki, Braunschweig elleni bajnokin.

 

A német másodosztályú Hertha védője, Dárdai Mártont egy hete, a hollandok elleni Nemzetek Ligája-meccsen szenvedett kisebb izomsérülést, ami miatt már a mérkőzés szünetében le kellett őt cserélni és a következő, bosnyákok elleni találkozót ki is hagyta.

„Márton elővigyázatosságból hiányzott a hétfői meccsről, megkímélték őt egy további sérüléstől, most viszont már újra játszhat” – idézi berliniek vezetőedzőjét, Cristian Fiélt a Berliner Kurier a Braunschweig elleni pénteki, hazai bajnoki meccs kapcsán.

Ez pedig azt jelenti, hogy akár három magyar játékos is pályára léphet a találkozón, hiszen a fővárosiaknál Dárdai Márton mellett bátyja, ifjabb Dárdai Pál is a keret tagja, a vendégeknél pedig a nyáron szerződtetett csatár, Szabó Levente várja az újabb bevetést. A 18 csapatos 2. Bundesligában nyolc forduló után a Hertha 11 ponttal a 9., a Braunschweig héttel a 15. helyen áll.

NÉMETORSZÁG
2. Bundesliga (II. osztály)
18.30: Hertha BSC–Braunschweig
Hertha: Dárdai Márton, ifj. Dárdai Pál
Braunschweig: Szabó Levente

 

Legfrissebb hírek

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Magyar–görög válogatott labdarúgó-mérkőzés lesz tavasszal – NS-infó

Magyar válogatott
2026.01.22. 16:35

A 120 éve született Sebes Gusztáv a sikerrel is összefonódott

Népsport
2026.01.22. 08:09

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

Exkluzív Marco Rossi-interjú csütörtökön a Nemzeti Sport felületein!

Magyar válogatott
2026.01.21. 13:22

Megvan a győzelem az olaszok ellen is, középdöntős a magyar válogatott a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.18. 22:18

Döntetlent játszott a szerbekkel a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.01.17. 16:27
Ezek is érdekelhetik