Kiakadtak a törökök: Sallai Roland arcon ütése és fellökése sem ért sárgát – videó

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.02. 09:25
Sallai Roland főszereplő volt az Eyüpspor elleni bajnokin (Fotó: Getty Images)
Mint arról vasárnap már hírt adtunk, a Sallai Rolanddal felálló Galatasaray 2–2-es döntetlent játszott az Eyüpspor ellen a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. A magyar játékos csapata második gólját szerezte egy szépségdíjas kapáslövést követően, a török sajtó azonban nemcsak ezzel, hanem a vele szemben elkövetett két, megtorlatlanul maradt szabálytalansággal is kiemelten foglalkozott.

A mérkőzés után három, immár televíziós szakértőként dolgozó korábbi török játékvezető – Bülent Yildirim, Bahattin Duran és Deniz Coban – kiemelte, hogy a találkozón Sallai Rolanddal szemben két olyan szabálytalanságot követtek el, amelyeket a mérkőzésvezető nem szankcionált, és ezek befolyásolták a meccs kimenetelét – írta meg a Magyar Nemzet.

A vendégek szenegáli játékosa, Mame Thiam már az 1. percben durván arcul ütötte a magyar játékost, amiért azonban semmilyen lapot nem kapott, pedig a szabályok szerint egy ilyen ütés sárgát ért volna. Ez azért fontos, mert Thiam az első félidő végén ugyanilyen szabálytalanságot követett el, ezért viszont már megkapta a sárga lapos figyelmeztetést. Vagyis az Eyüpspor emberhátrányba került volna, ha a Sallaival szemben elkövetett jelenet után is előkerül a jogos sárga.

Még inkább befolyásolta a meccs végkimenetelét, hogy az Eyüpspor első gólját a 13. percben szabálytalanság előzte meg: ekkor is Sallai volt az áldozat, a magyar játékost a francia Leo Dubois az oldalvonalnál hátulról kilökte a pályáról, így szerezte meg a labdát, és később ebből következett a vendégek vezető gólja.

A Magyar Nemzet cikkében kiemelte: a három korábbi játékvezető egyöntetűen állást foglalt amellett, hogy az ebből született gólt nem lett volna szabad megítélni, a mérkőzés bírója és a VAR is nagyot hibázott az esetnél. 

Sallai egyébként a meccs utáni megszólalásában egyik szabálytalanságra sem tért ki, beszélt viszont arról, hogy a Galatasaraynak nagy csalódást jelent a döntetlen: „Győznünk kellett volna, jobban kellett volna koncentrálnunk. Ki kell elemeznünk azokat a gólokat, amelyeket kaptunk. A következő mérkőzésre való felkészülés közben pedig arra kell koncentrálnunk, hogy védekezésben jobban tudjunk teljesíteni” – fogalmazott a klub hivatalos honlapjának, hozzátéve, nagy élmény volt számára, hogy a Galatasaray szenzációs szurkolótáborával együtt tudta ünnepelni első találatát új csapatában. Gondolatait pedig azzal zárta, hogy keményen fognak dolgozni a bajnoki címért. 

Légiósok
2024.12.01. 18:40

Videó: Sallai Roland remek kapáslövéssel szerezte meg első gólját a Galatasarayban

A magyar válogatott támadó csapata második gólját szerezte az Eyüpspor elleni bajnokin.

 

 

Legfrissebb hírek

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.02.01. 14:31

A Galata kikapott, de Sallai Roland jól játszott a City ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:03

Szoboszlai Dominik dobhat mentőövet Arne Slotnak

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 06:30

„Lehet, hogy még nem világsztár, de nagyon közel áll hozzá” – a Galata pályaedzője Sallai Rolandról

Légiósok
2026.01.26. 11:36

VIDEÓ: egy kötény is kellett hozzá – íme, Varga Barnabás első gólpassza az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.25. 15:05

Légiósok: Sallai Roland és Varga Barnabás is gólpasszt adott, Vancsa Zalán gólt szerzett

Légiósok
2026.01.24. 20:38

Sallai Roland beadásából gól született, a Galata döntetlent játszott az Atlético Madriddal

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 20:40
Ezek is érdekelhetik