Törökországban alapember Mocsi Attila, aki örül, hogy december végén sem áll le a bajnokság

CS. M.CS. M.
2024.12.21. 15:21
Mocsi Attila örül, hogy alapember Törökországban a Rizespornál
A Rizespor magyar légiósa, Mocsi Attila a Nemzeti Sportrádiónak adott interjút.

 

„Már a felkészülés alatt érezhető volt, hogy ha így fogok teljesíteni, akkor biztos helyem lesz a kezdőben. Szerencsére az elmúlt tizenöt meccset végig a pályán töltöttem, talán egyedüliként a csapatban. A játékom nagyot változott ebben az idényben, én kezdem az építkezést, én juttatom fel a labdát a középpályára, ebben nagyon sokat léptem előre” – kezdte mostani idénye értékelését Mocsi Attila, aki azt is elárulta, hogy nincs problémája azzal, hogy az ünnepi időszakban játszania kell, örül, hogy nem áll le a bajnokság. 

A beszélgetés végén természetesen a magyar válogatott is szóba került, amelynek keretéből az utóbbi hónapokban kikerült: „Egyáltalán nem kommunikálok a stábbal jelenleg, de csinálom a dolgomat tovább, aztán meglátjuk, számít-e majd rám a szövetségi kapitány.”

A BESZÉLGETÉST ITT TUDJA MEGHALLGATNI!

 

 

 

Legfrissebb hírek

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
Tegnap, 11:05

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29

Sallai Roland: Az ellenfél kapujához közel van az én világom

Légiósok
2026.07.20. 11:19

Országos razzia – labdarúgó-vezetőket vettek őrizetbe Törökországban

Minden más foci
2026.07.17. 13:41

Hatvan éve játszották futballtörténelmünk legszebb fejezetét – az előzmények

Népsport
2026.07.15. 12:30