„Kerkez Milos” – Pascal Jansen válasza arra, ki volt a kedvenc játékosa, akivel együtt dolgozott

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.01.08. 08:55
Kerkez Milos és Pascal Jansen 2022-ben (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Ferencvárostól távozó Pascal Jansen januárban átvette az MLS-ben szereplő New York City FC irányítását. A holland tréner egy bemutatkozó videóban kedvenc zenéjéről, ételéről és játékosairól is beszélt. Utóbbi kapcsán felmerült Kerkez Milos neve.

Pascal Jansen vette a New York City FC irányítását. Az MLS-ben szereplő csapat a közösségi média oldalán mutatta be az 51 éves holland szakembert. Jansen elmondta, hogy azok a filmek a kedvencei, amelyekben Denzel Washington szerepel, míg kedvenc étele a curry.

Ezt követően Jansent karrierje legnagyobb eredményéről kérdezték: „az egyik korábbi klubommal, az AZ Alkmaarral a Konferencialiga elődöntőjébe jutottunk, ami talán az elmúlt évtized legnagyobb eredménye volt.” A holland tréner 2020 és 2024 között 162 mérkőzésen át irányította az Alkmaart. Jansen ez idő alatt együtt dolgozott Kerkez Milossal, a magyar válogatott szélsője, úgy tűnik, nagy hatással volt a holland edzőre. Amikor arról kérdezték, kik voltak a kedvenc játékosai, akikkel együtt dolgozott, Jansen így válaszolt: „Tijjani Reijnders, aki jelenleg az AC Milan játékosa, és a Premier League-ben futballozó Kerkez Milos.”

 

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

Szoboszlai bombagólja zárta le a Spurs elleni meccset, továbbjutott a Liverpool a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 22:55

„Fogatlan” Spurs érkezik a Liverpoolhoz a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 16:04

Fáradtságra panaszkodott a Liverpool edzője az újabb döntetlen után

Angol labdarúgás
2026.09.13. 08:45

Nem tudta felőrölni a Fulhamet, ismét csak döntetlent játszott a Liverpool az Anfieldben

Angol labdarúgás
2026.09.12. 17:55

Háromból három magyar kezdett, Szoboszlai gólt is szerzett – a szerdai BL-eredmények egy helyen

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:10

Andoni Iraola: Segítek Kerkez Milosnak, hogy szintet lépjen

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 12:02