Sallói Dániel két év alatt megdöntené az SKC klubcsúcsát

Vágólapra másolva!
2025.02.24. 18:28
Sallói Dániel klubrekordot érne el a Sporting Kansas Citynél (Fotó: Getty Images)
Sallói Dániel a következő két idényben szeretne a legeredményesebb játékossá válni az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Sporting Kansas Citynél.

„Két év van még a szerződésemből. Azért is küzdök, hogy Predrag Radosavljevicet utolérjem a legeredményesebb játékosok rangsorában, és nekem legyen a legtöbb gólom a klub történetében. Két éven belül ez elérhető, ha jó idényeim lesznek” – nyilatkozta a Nemzeti Sportrádióban a 28 éves balszélső.

Sallói eddig hatvan alkalommal talált a hálóba az SKC színeiben, az örökranglistán már csak Predrag Radosavljevic (81), Johnathon Russell (67) és Dominic Dwyer (66) előzi meg. Hozzátette, a hétvégén rajtolt új idény végén akkor lenne elégedett, ha körülbelül tíz gólt szerezne, és gólpasszokkal is segítené csapatát.

A négyszeres válogatott futballistára legutóbb 2022 júniusában számított a nemzeti csapat szakmai stábja. Ennek kapcsán megjegyezte, nincs benne frusztráltság, mert egyrészt a válogatottság megtiszteltetés, másrészt vannak olyan dolgok az életben, amelyekhez csak a saját részét tudja hozzátenni az ember, a másik felére pedig várni kell, hogy jöjjön.

„Nekem először hozzá kell tennem a saját teljesítményemet, és ha jön a meghívó, akkor boldog leszek” – szögezte le. Jövőre az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada közösen rendezi a világbajnokságot. Sallói leszögezte, ha a magyar válogatott kijut, de ő nem lesz kerettag, szurkolóként akkor is ott lesz a mérkőzéseken. A balszélső először 2014 nyarán került az Egyesült Államokba, az SKC utánpótlásába, tavaly nyáron pedig megkapta az amerikai állampolgárságot. Mint felidézte, az első percben nagyon megszerette Amerikát és az otthonaként tekintett rá, szerinte ez is nagyon sokat segített a pályafutásában.

„Magyarország az egyik otthonom, de Amerika nagyon hamar a második otthonom lett. Szerintem sok játékos elhibázza, amikor külföldre igazol, hogy nem hajlandó otthonaként tekinteni arra az országra, mindig hazavágyik, gyakran hazalátogat. Így nehéz teljesen átadnia magát egy országnak, és beleépülni” – magyarázta. Hozzátette, élete eddigi legfontosabb éveit az Egyesült Államokban töltötte, ott vált felnőtté, és olyan életet, illetve karriert teremtett magának, amit szerinte bármelyik gyerek aláírna, aki elkezd focizni. Az MLS-ről elmondta, továbbra is nagy ütemben fejlődik a bajnokság, hihetetlen, hogy mennyi játékost tudnak venni, illetve eladni, és milyen pénzmozgások zajlanak.

„Olyan számokat korábban nem láttunk az MLS-ben, mint a mostani átigazolási időszakban. Egyre jobban lazítanak a szabályokon, ezért egyre több kiemelt fizetésű játékost fogunk látni. Örülök, hogy ennek én is része lehetek” – nyilatkozta. Az SKC 1–0-ra kikapott az Austin FC-től szombaton, az alapszakasz első fordulójában, legközelebb kedden lép pályára, amikor az Inter Miami otthonában a Bajnokok Kupája-párharc visszavágóját játssza.

Légiósok
2025.02.23. 08:17

Gazdag góllal, a Philadelphia győzelemmel kezdte az új idényt

Sallói Dániel végigjátszotta az SKC meccsét, de kikaptak Austinban.

 

 

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
30 perce

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
2025.09.12. 09:37

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
2025.09.09. 07:32

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Baráth Botond az ír-magyarról: A bíró teljesen elvesztette a kontrollt

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:20

Izrael nagykövete szerint a magyarországi stadionok fantasztikusak – válogatottjuk ismét hazánkban játszik

Foci vb 2026
2025.09.07. 21:16
Ezek is érdekelhetik