Nikitscher: Nulla négy után nem szabad semmit mondani, meg egyszerűen nem is lehet

R. P.R. P.
2025.04.08. 10:33
Fotó: Getty Images
Mint arról vasárnap beszámoltunk, a Valladolid sima, 4–0-s vereséget szenvedett a Getafétől, és már csak matematikai esélye maradt a bennmaradás kiharcolására a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A magyar válogatott védekező középpályása a TV2-nek is értékelt.

 

„A meccs elején kapni egy ilyen gólt egy ilyen helyzetben lévő csapatnak, mint amiben mi is vagyunk, igen demoralizáló – értékelt Egedi Gábornak Nikitscher Tamás a lefújást követően. – Utána próbáltuk a mi akaratunkat érvényesíteni, de nulla négy után nem szabad semmit mondani, meg egyszerűen nem is lehet.”

„Amíg matematikailag van rá esély, addig a csapat és személy szerint én is küzdeni fogunk.”

„Dolgoznom kell, fejlődni szeretnék, és ahhoz a legjobb helyen vagyok. Nyilván minden eshetőséggel számoltam, amikor ideszerződtem”.

A teljes interjú:

Spanyol labdarúgás
2025.04.06. 20:30

Nikitscher kezdő volt, a Valladolid a Getafétől is kikapott, és szinte reménytelen helyzetbe került

A magyar középpályás március közepe után léphetett pályára ismét a La Ligában.

 

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P 
1. Barcelona30214583–29+54 67 
2. Real Madrid30196562–31+31 63 
3. Atlético Madrid30179449–24+25 60 
4. Athletic Bilbao301412446–24+22 54 
5. Villarreal29139751–39+12 48 
6. Betis30139841–36+5 48 
7. Celta Vigo301271144–43+1 43 
8. Real Sociedad301251330–32–2 41 
9. Rayo Vallecano3010101033–35–2 40 
10. Mallorca301171229–37–8 40 
11. Getafe301091130–25+5 39 
12. Sevilla30991234–41–7 36 
13. Osasuna30714934–43–9 35 
14. Girona30971437–46–9 34 
15. Valencia308101234–47–13 34 
16. Espanyol29881331–40–9 32 
17. Alaves30791433–44–11 30 
18. Leganes306101429–47–18 28 
19. Las Palmas30681634–51–17 26 
20. Valladolid30442219–69–50 16

 

Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41