Sallai az első magyar, aki bajnok és kupagyőztes lett Törökországban – nyert a Galata

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.05.18. 20:11
null
Anadolu via AFPSallai Roland akcióban a Kayserispor ellen (Fotó: AFP)
A török labdarúgó-élvonal 34. fordulójában a Galatasaray Sallai Rolanddal a soraiban hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Kayserisport, biztossá téve sorozatban harmadik, összességében pedig a 25. bajnoki címét. Sallai meg a harmadik magyar játékos lett, aki bajnoki címmel büszkélkedhet Törökországban.

 

A tavaly szeptemberen Freiburgból szerződtetett Sallai Roland egy héten belül Török Kupát nyert (jobb oldali védőként végigjátszotta a Trabzonspor ellen 3–0-ra megnyert döntőt), és vasárnap bajnok is lett a Galatasarayjal. Ő az első magyar játékos, akinek sikerült dupláznia Törökországban, egyúttal a harmadik magyar, aki bajnoki címet szerzett a török élvonalban – Kuzman József és Szalay Tibor 1967-ben a szintén isztambuli Besiktassal ünnepelhetett aranyérmet.

A Galatasaray a 34. fordulóban abban a tudatban léphetett pályára, hogy a Kayserispor legyőzésével bebiztosítja sorozatban a harmadik, a klub történetének 25. bajnoki elsőségét, ugyanis három fordulóval az idény vége előtt nyolcpontos előnyből várta a vasárnapi mérkőzést, a José Mourinho irányította, második helyen álló Fenerbahcéval szemben. Okan Buruk vezetőedző csapata nagy lendülettel kezdte a meccset, húsz perc alatt már öt lövéssel is próbálkozott, miközben az ismét jobbhátvédet játszó Sallai egy rossz belépő után a 14. percben sárga lapot kapott.

A 25. percben Victor Osimhen találatát les miatt még érvénytelenítették, utána viszont három percen belül két gólt is szereztek a hazaiak. Az elsőt a nigériai csatár fejelte be Fabriel Sara beadásából úgy, hogy a labda a kapufáról pattant be, a másodiknál pedig a tizenhatos előteréből Baris Yilmaz lőtt az alsó sarokba.

Szelfikkel ünnepeltek Sallaiék a gólok után (Fotó: facebook.com/Galatasaray)

A Galata 3–0-ra nyert, ugyanis a 89. percben, a csapat uruguayi kapusa, Fernando Muslera is betalált 11-esből, ami után kezdetét vehette az ünneplés. Sallait Przemyslaw Frankowski váltotta a 71. percben. Sallai 26 bajnokin két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a bajnoki címhez, minden tétmeccset nézve pedig hatszor vette be az ellenfelek kapuját. A 27 éves futballista a harmadik trófeáját nyerte meg aktuális csapatával, a már említett kupasiker mellett Cipruson, az APOEL-lel nyert bajnokságot 2017–2018-ban.

ÖSSZEFOGLALÓ

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
Galatasaray–Kayserispor 3–0
Galatasaray: Sallai Roland kezdett, a 14. percben sárga lapot kapott, a 71. percben lecserélték
Rizespor–Göztepe 6–3
Rizespor: Mocsi Attila kezdett, és végig is játszotta a meccset

 

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

Magyar válogatott
2025.09.09. 12:23

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.09.08. 09:20

Sallai Roland sajnálja – üzent a kiállítása után

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:09

BL-győztes csapattársat kapott Sallai Roland a Galatánál – hivatalos

Minden más foci
2025.09.02. 23:01

Tóth Balázst kezdetné az írek ellen Petry Zsolt

Magyar válogatott
2025.09.02. 12:17

Sallai gólpasszt adott, a Galatasaray legyőzte Mocsiékat

Légiósok
2025.08.30. 22:36

Bolla Bendegúz örül a továbbjutásnak, de már a kő-papír-ollóra készül

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 22:00
Ezek is érdekelhetik