Sallaiék győzelemmel zárták a bajnokságot

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.30. 22:37
null
A klublegenda Fernando Muslera (felül) elbúcsúzott a Galatasaraytól (Fotó: Getty Images)
A már bajnok Galatasaray a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) utolsó, 36. fordulójában hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Istanbul Basaksehirt.

A Galatasaray kezezés miatt büntetőhöz jutott, amelyet a 17. percben Dries Mertens értékesített. Az eseménydús mérkőzésen az 58-szoros magyar válogatott Sallai Roland a 79. percben állt be – a 38 éves gólszerző helyett, aki vastaps kíséretében hagyta el a pályát, mivel az utolsó meccsét játszotta a csapatban, s talán pályafutása során is –, majd két perccel később Victor Osimhen fejes góljával eldőlt a találkozó.

Nemcsak Mertens (aki három év, 136 mérkőzés és 25 gól után távozik), hanem Fernando Muslera is utoljára lépett pályára az „oroszlánok” színeiben. A június 16-án a 39. életévét betöltő uruguayi kapus 14 idényt követően int búcsút a csapatnak, amelynek kapuját 551 mérkőzésen védte, de vissza nem vonul, mint elmondta, ott szeretne játszani, ahol közelebb van a családja.

A Galatasaray 95 ponttal zárta az idényt, magabiztosan lett bajnok, valamint megnyerte a Török Kupát is.

TÖRÖK SÜPER LIG
36. FORDULÓ
Galatasaray–Istanbul Basaksehir 2–0 (Mertens 17. – 11-esből, Osimhen 81.)

 

Legfrissebb hírek

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
12 órája

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.02.01. 14:31

A Galata kikapott, de Sallai Roland jól játszott a City ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:03

Szoboszlai Dominik dobhat mentőövet Arne Slotnak

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 06:30

„Lehet, hogy még nem világsztár, de nagyon közel áll hozzá” – a Galata pályaedzője Sallai Rolandról

Légiósok
2026.01.26. 11:36

VIDEÓ: egy kötény is kellett hozzá – íme, Varga Barnabás első gólpassza az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.25. 15:05

Légiósok: Sallai Roland és Varga Barnabás is gólpasszt adott, Vancsa Zalán gólt szerzett

Légiósok
2026.01.24. 20:38

Sallai Roland beadásából gól született, a Galata döntetlent játszott az Atlético Madriddal

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 20:40
Ezek is érdekelhetik