Gazdagék nyertek, maradt esélyük a továbbjutásra a Ligák Kupájában

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.08.06. 07:28
null
Columbusi gólöröm (Fotó: Getty Images)
Gazdag Dániel csapata, a Columbus Crew hazai pályán 1–0-ra győzött a mexikói León ellen a labdarúgó Ligák Kupájában magyar idő szerint szerdára virradóra, így maradt esélye a továbbjutásra.

Gazdag Dániel tagja volt a kezdőcsapatnak, a 87. percbeli lecseréléséig volt a pályán. A mérkőzést Max Arfsten 53. percbeli közeli lövése döntötte el.

 

A címvédő Columbusnak mindenképpen nyernie kellett, hogy maradjon esélye továbbjutni az idei ligaszakaszból. Gazdagéknak ez volt a harmadik, egyben utolsó mérkőzésük ebben a szakaszban, hét pontot gyűjtöttek, pillanatnyilag vezetik az egyesült államokbeli csoportot, de nyolc közvetlen riválisuknak még hátravan az utolsó fellépése. 

A Ligák Kupája az észak-amerikai Major League Soccer (MLS) és a mexikói Liga MX csapatai számára 2019-ben létrehozott sorozat, amelynek versenykiírása erre az évre megváltozott: tavaly még 16 csapat jutott be a kieséses szakaszba, az idén már csak nyolcnak adatik meg a lehetőség – négynek az Egyesült Államokból, négynek Mexikóból.

A ligaszakaszban minden csapat három mérkőzést játszik: minden meccs egyik résztvevője egyesült államokbeli klub, a másik mexikói. A szakasz végén két tabella készül: az egyik az USA 18 résztvevő klubját, a másik a 18 mexikóit rangsorolja – innen is, onnan is az első négy jut tovább.

Egyelőre csak a mexikói Toluca helye biztos a negyeddöntőben.

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Athén gyönyörű, és itt legalább moroghatok magyarul

Légiósok
13 órája

NS-infó: Bolla Bendegúz marad a Rapid Wiennél

Légiósok
16 órája

Nikitscher Tamás a nyári klubcseréjéről: Fel sem vetődött, hogy váltsak

Légiósok
17 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
18 órája

Légióskörkép: Varga Barnabás túl az első AEK-gólon, Kerkez és Szoboszlai gólpasszt adott

Légiósok
20 órája

Marko Nikolics: Külön is szeretném kiemelni, nagyon örülök Varga Barnabás góljának!

Minden más foci
20 órája

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58
Ezek is érdekelhetik