A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

B. A. P.B. A. P.
2025.09.02. 00:36
null
Bősze Levente a Comóba igazolt (Fotó: DAC)
Ugyan még a klubok nem jelentették be, de több forrás és a Transfermarkt is beszámol arról, hogy Bősze Levente az olasz Comóhoz igazolt.

Ugyan sem a Dunaszerdahely, sem az olasz élvonalbeli Como nem erősítette meg, a transfermarkt oldalán már fent van, hogy Bősze Levente az olasz klubhoz igazolt,

A 16 éves korosztályos válogatott játékos 2021-ben igazolt a Győrtől Dunaszerdahelyre, amelynek felnőttcsapatában már 18 mérkőzésen is pályára lépett. Az átigazolásról több olasz portál is beszámolt. A mondoprimavera.com azt írja, a Como két igazolással is erősíti ifjúsági csapatát, amely eddig a Larian ifjúsági rendszerre támaszkodott. Gianluca Di Marzio szerint a Como véglegesítette Bősze Levente és a lett Deniss Denisovs átigazolását is. Kiemelik, hogy Bősze már több meccset játszott a szlovák élvonalban és a Konferencialigában is bemutatkozott. A 2009-es születésű jobb lábas játékos a középpálya több részén és szélsőként is bevethető.

A Sprint e Sport is beszámol a két átigazolásról. „Az a típusú játékos, aki a vonalak között helyezkedik el, mindenki másnál előbb látja, mi lesz a pályán, és nem fél attól sem, ha védekeznie kell. Szükség esetén feljebb léphet a támadásokat segíteni, megbonthatja a védelmi vonalakat, vagy bal szélsőként is bevethető, képes áthelyezni a csapat súlypontját, röviden svájci bicska. Emellett kiválóan kezeli a nyomást” – írja az olasz portál Bősze kapcsán.
 

 

Legfrissebb hírek

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34