A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Vágólapra másolva!
2025.12.25. 11:54
null
Keresztes Krisztiánnak bevált a skóciai váltás (Fotó: Getty Images)
Az Illés Akadémián nevelkedő Keresztes Krisztián egyetlen percet sem játszott az ugyancsak szombathelyi Haladás felnőttcsapatában, ellenben nyár óta állandó tagja a skót labdarúgó-bajnokságban szereplő Dundee United kezdőcsapatának.

A belső védő az utánpótlás-korosztályból kiöregedve kénytelen volt elhagyni nevelőklubját, és éveken keresztül az NB III-ban, illetve az NB II-ben futballozott. Megfordult az Ajkánál, a Sárvárnál, a Sopronnál, a Dorognál és az ETO FC Győrnél, mígnem az élvonalba kilenc év után visszajutott Nyíregyháza játékosaként tavaly augusztusban bemutatkozhatott az NB I-ben. A Spartacusszal sikerült kivívnia a bennmaradást, majd a nyáron 22 bajnokival a háta mögött – egy évre kölcsönbe – a Dundee Unitedhez szerződött.

„Jim Goodwin edzővel a világhálón egyeztettem a nyáron, két héttel később pedig már a kerettel edzettem” – emlékezett vissza a 25 éves hátvéd a klubváltásra, majd az MTI megkeresésére elmondta, az ír szakember szerint sokra viheti, ha továbbra is alázatos marad a futballhoz. A karácsonyig lejátszott 18 fordulóból a magyar légiós 17 bajnokin tagja volt a kezdőcsapatnak, azt az egy mérkőzést pedig sárga lapok miatt volt kénytelen kihagyni.

„Szükségem van egy edzőre, aki bízik bennem. Bár a terveim között nem Skócia szerepelt, de jó úton haladok, hogy eljussak Angliába” – fogalmazott, majd kitért a címvédő, sorozatban négyszeres, összességében 55-szörös skót bajnok Celtic FC 2–1-es legyőzésére is. A múlt hét szerdán játszott hazai bajnokin Keresztes Krisztián szerezte a Dundee első, önmaga idénybeli második gólját.

„Abból a szögből nem is tudtam máshová rúgni a labdát, csak a bal oldalra. Óriási eredmény, hogy a Dundee tizenegy év után legyőzte a Celticet. A mérkőzés után tele voltak a pubok, nagyon fontos este volt ez az itt élő emberek életében” – mondta a védő, akinek öccse, édesanyja és annak párja a karácsony előtti hetet a városban töltötte. Amikor a győztes bajnoki után a szállodában meglátogatta családtagjait, a hotel alkalmazottai, a séf és a recepción dolgozók mind megismerték, és gratuláltak a góljához.

„A Celtic rendre a Bajnokok Ligájában szerepel, szóval nem állunk egy szinten, de a győzelem ellenére a földön kell maradnunk” – emelte ki. A siker és a reflektorfény közepette a hátvéd elárulta, utólag már nem haragszik nevelőklubjára, mert fiatal felnőttként legalább végigjárta a ranglétrát. „Az NB III-ban szembesültem a futball fizikai részével, és ahhoz, hogy párharcot nyerjek, el kellett mennem konditerembe, mert ha nem tudsz érvényesülni, elnyomnak” – részletezte.

Hozzátette, hogy az NB II-ben már a család eltartása is szempont volt, majd a feljutásért küzdő ETO-nál pedig megtanulta, mekkora erőfeszítésbe kerül átjátszani a védekező ellenfelek védelmét. Hasonló nehézségekkel Skóciában is szembesül hétről hétre.

„Nagyon színes és változatos a bajnokság, mert míg a St. Mirren ellen szinte verekedni kellett a pályán, olyan fizikai erőkifejtésre volt szükségem, addig a Motherwell játékosai úgy kerülik a párharcokat, mint a forró vizet. Csak a legritkább esetben volt párharcom, alig volt nálunk a labda” – mondta.

Angliához hasonlóan Skóciában sem szünetel a bajnokság az év végén, de karácsonykor nem rendeznek fordulót, így maradt némi idő az ünneplésre is, édesanyja pedig kedvenc ételét készítette el: vadast zsemlegombóccal. Szombaton azonban már újra pályán lesz a légiós, mivel a tizenkét csapatos skót élvonal nyolcadik helyén álló Dundee United a két pozícióval előrébb lévő Aberdeen vendége lesz.

 

Legfrissebb hírek

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
Tegnap, 9:39

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
2025.12.23. 11:05

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
2025.12.22. 11:53

Sallai Rolandék magabiztos győzelmet arattak Szalai Attiláék felett – videó

Légiósok
2025.12.21. 20:06

Redzic Damir: Éreztem, hogy elérkezik az én időm

Légiósok
2025.12.21. 07:44

Légiósok: Koszta Márk és Dénes Vilmos is betalált

Légiósok
2025.12.20. 22:00

Légiósok: Barkóczi Benedek szerződést bontott brazil klubjával

Légiósok
2025.12.20. 16:28

Sallaiért Londonból jelentkeztek – csillagászati összegért engednék el

Légiósok
2025.12.20. 14:18
Ezek is érdekelhetik