Légiósok: Tóth Balázs a vezetőedző kérésére a kispadon ült a Sheffield Wednesday ellen

2025.12.31. 20:36
Tóth Balázs még nem érzi magát százszázalékos állapotban (Fotó: Getty Images)
Tóth Balázs, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Blackburn Rovers magyar válogatott kapusa a vezetőedző kérésére a kispadon ült a Sheffield Wednesday elleni hétfői bajnoki találkozón.

A 28 éves hálóőr az M1 aktuális csatorna megkeresésére számolt be arról, hogyan került ismét csapata keretébe azt követően, hogy november elején a Bristol City elleni mérkőzés hajrájában le kellett lecserélni, néhány nappal később pedig porcleválás miatt megműtötték. Tóth elmondta, a vezetőedző ragaszkodott hozzá, hogy ismét a mérkőzéskeretben legyen. A kapus ugyanakkor még nem érzi százszázalékos formában magát. 

„Igazából még nem szerettem volna keretben lenni, de egyeztettünk a fiziósokkal, illetve a vezetőedzővel is, és ő ragaszkodott, ahhoz hogy amint meg tudom csinálni az első csapatedzésem, azonnal visszategyen a keretbe” – beszélt a döntés hátteréről. Elárulta ugyanakkor, korábban abban bízott, hogy ennél hamarabb épül fel és játszhat újra. 

„Meg kellett tanulnom türelmesnek lenni megint, mert igazából négy hét után szerettem volna visszaállni, de tolódott folyamatosan, és most már nyolc hétnél leszek lassan” – mondta. 

A visszatérése valószínűleg már nem várat sokat magára, mert Valerien Ismael, a Blackburn francia szakvezetője szeretné a csapata következő, Hull City elleni idegenbeli FA Kupa-mérkőzésén a kapuban látni őt. Tóth sajnálja, hogy idén nem játszhatott karácsonykor. Csapata Middlesbrough-ban szerepelt, ő viszont csak tévén figyelhette a találkozót, amelynek a hangulata még így is magával ragadta. A jövő évre vonatkozó kívánsága éppen az, hogy ne maradjon le semmiről. 

„Visszagondolva az elmúlt évre igazából én csak egy dolgot szeretnék kivánni: egészség legyen, a többi pedig jönni fog magától” – zárta az interjút a négyszeres válogatott hálóőr.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
12 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
13 órája

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 15:54

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10