„Majdnem elfertőződött a seb” – műtétjéről is beszélt a korábbi utánpótlás-válogatott kapus

2025.12.26. 13:20
null
Hegyi Krisztián sérülése már a múlté (Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)
Bár Hegyi Krisztián korábbi utánpótlás-válogatott kapus még csak 23 éves, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham United légiósa idén már a hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában.

Kamaszként került 2019-ben a London keleti részén található klubhoz, amelynél az U18-tól az U23-as korosztályig rendre játéklehetőséget kapott, majd a felnőttek között az angol harmadosztályban is bemutatkozott a Stevenage játékosaként. Tavaly tavasszal a holland másodosztályban szereplő Den Bosch légiósaként szerzett további tapasztalatot, ugyanennek az évnek a második felében pedig a Motherwellhez került, de a skót élvonalbeli klubnál végül nem lépett pályára.

Mivel továbbra is a West Ham United labdarúgója, rendre kölcsönszerződéssel került más csapatokhoz, akárcsak idén januárban a Debrecenhez. A korábbi utánpótlás-válogatott kapus az NB I-ben is megkapta a lehetőséget, sőt márciusban meghívót kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól, de Telkiben, a magyar válogatott edzésén elszakadt a combizma.

„Március végén Londonban megműtöttek ugyan, de később majdnem elfertőződött a seb, amelyet ki kellett tisztítani, így elhúzódott a rehabilitációm is” – mondta Hegyi Krisztián az MTI megkeresésére, majd hozzátette, négy-öt hónapot is igénybe vett a combja izomzatának visszaépítése.

A rehabilitációt követően egyelőre az U21-es kerettel edz, két Premier League 2-es bajnokit és két kupamérkőzést már végigvédett.

„A sérülésem a múlté, teljesen egészséges vagyok, és azért dolgozom, hogy januárban újra kölcsönadhasson a klub” – részletezte, és elárulta, akár az NB I-be is visszatérhet, de kerüljön bármelyik bajnokságba, csak olyan klub jöhet számításba, amelynél a teljesítményének köszönhetően lehet esélye a rendszeres pályára lépésre.

A skót kitérővel együtt tehát a fiatal kapus a hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában, de édesanyja rendre kiutazik hozzá az ünnepek előtt, és ahogy fogalmazott, a diétát ilyenkor „kidobhatja az ablakon”, mert a sült kacsacomb, a bejgli és a kókuszgolyó nem hiányozhat a menüből.

 

Legfrissebb hírek

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
Tegnap, 10:54

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
Tegnap, 10:48

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
Tegnap, 9:55

Keresztes Krisztián a Greuther Fürth egyik vezére lehet

Német labdarúgás
2026.08.09. 11:41

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Vitális Milán megszerezte első gólját az AEK Athénban – videó

Minden más foci
2026.08.08. 20:09

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

Csongvai Áron kilépett a komfortzónájából, hogy később a Ligue 1-ban játsszon

Légiósok
2026.08.08. 09:45