„Ezért edzősködöm” – Robbie Keane megkönnyezte Tóth Alex átigazolását

M. B.M. B.
2026.01.20. 11:33
null
Robbie Keane (Fotó: Czinege Melinda)
A Fradi Szakmai Napon beszélt Tóth Alex átigazolásáról Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője. Az ulloi129.hu által közölt nyilatkozat szerint az ír szakember számára nagyon sokat jelentett a 20 éves játékos átigazolása.

„Alex elvesztése nehéz volt nekem, nagyon nehéz. Most egy kicsit elérzékenyülök, mert egy évvel ezelőtt La Mangában, ahonnan most hazajöttünk, azt mondták nekem, hogy Alex megy a második csapatba. Két nap után azt mondtam: »Nem, marad.« Senki sem látta, de én láttam fogalmazott Robbie Keane, s párhuzamot vont saját játékospályafutása és Tóth története között. – Tizenhét éves voltam, amikor a Wolverhampton Wanderersben játszottam, és az edzőm bennem is látott valamit. Láttam valamit Alexben, amiről tudtam, hogy ez a kölyök érdemes arra, hogy maradjon. Azért, mert csinált valamit az edzésen: csinált valamit külsővel. Azt mondtam: »Nem, nem, ezt ne csináld, csak Luka Modric csinálhatja meg ezt«. Soha többé nem csinálta meg, szóval ez mit árul el róla? Figyel, tanul, megérti, hogy mit várok el egy futballistától.”

Az ír szakember szerint a 20 éves labdarúgó az elmúlt egy évben rengeteget fejlődött, majd kifejtette, hogy számára nagyon sokat jelentett az, hogy Tóth Alex az angol élvonalba szerződött. 

Küldött nekem egy fotót tegnap magáról a magángépen – életében először ült ilyenen – a Bournemouth mezével. Küldött egy hosszú üzenetet, megköszönve, hogy megváltoztattam az életét. Felhívtam a feleségem és elkezdtem sírni, pedig általában sosem sírok. De segítettem valakinek elérni az álmát.

„Azt hiszem, hogy Tóth Alex az egyik legkedvesebb kölyök, akivel valaha is találkoztam életemben. Sokat beszélget Instagramon a fiaimmal. Mindig szerény, mindig bátor. Amint megtudtam, hogy a Bournemouthhoz megy, felhívtam öt embert, hogy kérlek titeket, vigyázzatok Alexre. Büszke vagyok rá, hogy egy húszéves fiatal a klubunktól oda megy. Fáj, hogy elment, megakadályozhattam volna, maradt volna a hülye szabály miatt nyárig. De a saját fejlődése érdekében mennie kellett. És tudom, hogy emiatt majd szenvednem kell a hülye szabály miatt, de nem baj, mert az álma megvalósul. (...) Ezért edzősködöm” – mondta Robbie Keane, hozzátéve, hogy mindent megtesz azért, hogy más saját nevelésű fiatalok lépjenek Tóth Alex nyomdokaiba.

HAJNAL SZERINT TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ TÓTH ALEX ÁTIGAZOLÁSA
„Történelmi jelentőségű átigazolás szerintem, nemcsak a Ferencváros, hanem az egész magyar labdarúgás számára, hogy a saját utánpótlásunkból, saját akadémiánkról kinevelt játékos közvetlenül a Premier League-be igazol. – mondta a Ferencváros sportigazgatója a fradi.hu-nak. Hajnal Tamás szerint a Bournemouth a „legjobb hely most [Tóth] számára, ahol őt tovább tudják fejleszteni, tovább építeni, aztán majd még nagyobb klubokba eljuttatni.”

 

 

 

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
7 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09