Tóth Alex már az orvosi vizsgálatokon is átesett a Bournemouthnál

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2026.01.19. 12:23
null
Tóth Alex megérkezett Bournemouth-ba (Fotó: Árvai Károly)
Fabrizio Romano értesülései szerint a Ferencváros és a magyar válogatott középpályása, Tóth Alex hétfő reggel már az orvosi vizsgálatokon is átesett a Premier League-ben szereplő Bournemouthnál, s hamarosan a hivatalos bejelentésre is sor kerülhet.

Mint ismert, Tóth Alex klubváltása hetek óta forró téma, sajtóhírek szerint a Lazio és a Galatasaray is komolyan bejelentkezett érte, na meg a Premier League-ben szereplő Bournemouth, amely hamarosan újabb magyar válogatott játékost igazolhat a már Liverpoolban futballozó Kerkez Milos után. 

A Ferencváros 20 éves tehetségéről pénteken jelentek meg azok az információk, amelyek szerint az NB I címvédője és a játékos is mindenben megegyezett a Bournemouth képviselőivel – ezt Fabrizio Romano és a Sky Sports is megerősítette. Előbbi úgy tudja, a vételár 12 millió euró, plusz bónuszok (elérhetik a 3 millió eurót). 

Sajtóhírek alapján Tóth Alex vasárnap 18 órakor utazott repülővel Angliába, ahova helyi idő szerint fél nyolc körül érkezett meg, majd hétfő délelőtt átesett az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon.

Hamarosan jöhet a bejelentés... 

 

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
5 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
23 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35
Ezek is érdekelhetik