
A négyszeres magyar válogatott kapus vasárnap, a Hull City ellen tizenegyespárbajban elveszített találkozón tért vissza, és noha a „lába még nem olyan rugalmas”, mint korábban, annak örül, hogy fájdalmat nem érzett a műtött testrészben.
„Jó volt újra védeni, még ha a rehabilitáció nem is úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nem mondom, hogy százszázalékos állapotban vagyok, de jó jel, hogy végigjátszottam a mérkőzést, mert segít az úton, hogy minél jobb formába kerüljek” – mondta kedden az M1 televíziócsatornának Tóth Balázs.
A 28 éves játékos kiemelte, noha a bajnokság szempontjából valószínűleg jobban jártak a kupabúcsúval, ő szeretett volna továbbjutni és adott esetben egy Premier League-csapat ellen megmutatni magát.
„Még nem úgy ugrok el az egyik lábamról, ahogy a másikról, azon kell dolgoznom, hogy minél hamarabb ugyanolyan legyen. Jól ment a védés, az edzőm is elégedett volt velem, azt mondta, nem látszott a kihagyás, ami jó jel számomra” – jelentette ki a kapus.
Tóth Balázs szerint együttese az elmúlt időszakban „szerencsétlen volt”, mert hiába irányította a meccseket, az eredmények nem jöttek, ugyanakkor bízik abban, hogy nem lesznek kiesési problémáik.
„Eredetileg azt lőttük be, hogy ha a kupameccsen vissza tudok térni, akkor a bajnokságban is játszani fogok, de erről majd a vezetőedző dönt” – mondta Tóth, akinek 20. helyen álló együttese szombaton a harmadik Ipswich otthonába látogat az angol másodosztályban.

Tóth Balázs visszatért, a Blackburn szétlövésben kiesett
ANGOL FA-KUPA
3. FORDULÓ, A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Hull City (II.)–Blackburn Rovers (II.) 0–0 – 11-esekkel 4–3
Blackburn: Tóth Balázs végig a pályán volt, a szétlövés során egy tizenegyest hárított.








