Edzője is kiemelte a duplázó Varga Barnabást

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.02.09. 07:47
null
Varga Barnabást kiemelte Marko Nikolics (Fotó: Facebook, AEK FC)
Ahogy beszámoltunk róla, az AEK Athén 4–0-ra győzött a Panszerraikosz vendégeként a görög labdarúgó-bajnokságban, és Varga Barnabás két góllal járult hozzá a sikerhez.
Légiósok
2026.02.08. 17:00

Videó: Varga a második görögországi gólját is fejjel szerezte, aztán jött a harmadik is

Az AEK ezúttal a Panszerraikosz vendégeként szerezte meg vezetést a magyar csatár találatával, majd a meccs utolsó gólját is ő szerezte, azt már bal lábbal.

Varga Barnabás végigjátszotta a mérkőzést a Panszerraikosz otthonában, az 55. percben ő szerzett fejjel vezetést, majd a ráadásban beállította a 4–0-s végeredményt.

Marko Nikolics, az athéni csapat vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után.

„Három fontos pontot szereztünk, pedig ez a meccs nem volt olyan könnyű, mint ahogy az eredmény mutatja. A talaj sem segített nekünk, saras és nagyon puha volt. A Panszerraikosz behúzódott, az ilyen védekezést nagyon nehéz feltörni. Nem is hoztunk megfelelő döntéseket az első félidőben, túl sokat próbálkoztunk középről, szünet után szerencsére tudtunk ezen változtatni.”

A szerb szakember Varga játékát is kiemelte.

„Az első gól feloldotta a görcsöt, és utána már az elvárásaink szerint alakultak a dolgok. Nagyon örülök Varga két góljának, valamint hogy Marko Grujics is betalált, megérdemelte már. Tetszett, hogy mindenki odarohant hozzá megölelni, ez a csapaton belüli jó hangulat jele. És persze köszönöm a szurkolóknak, hogy ilyen messzire utaztak azért, hogy támogassanak minket. Számomra ők voltak a meccs legjobbjai.”

Nikolics hozzátette, hogy James Penrice-t és Orbelin Pinedát is a sárga lapja miatt cserélte le elég korán, mivel nem akart egy piros lapot kockáztatni, és a Pineda helyett beálló Petrosz Mantalosz nagyon sokat lendített a csapatjátékon.

VARGA GÓLJAI

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga (I. osztály)
Panszerraikosz–AEK Athén 0–4
AEK Athén: Varga Barnabás kezdett, végigjátszotta a meccset, az 55. és a 90+5. percben gólt szerzett.

 

 

Legfrissebb hírek

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
2026.09.22. 06:51

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57