Kerkez Milos teljesítményét elemezték és dicsérték – videó

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.02.17. 19:27
null
Kerkez Milos eszén nem tudtak túljárni a Brighton-játékosok (Fotó: Getty Images)
Kerkez Milos teljesítményét elemezték az LFC TV-ben, s Neil Mellor nagyon elismerően beszélt a Liverpool magyar válogatott labdarúgójáról a Brighton elleni FA-kupa-mérkőzés kapcsán.

A Liverpool szombaton 3–0-ra legyőzte otthon a Brightont, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. Kerkez Milos gólpasszt adott (Szoboszlai Dominik pedig gólt szerzett), de nem feltétlenül ezt emelte ki az elemzés során az LFC TV szakértője. A Poolban korábban 22 mérkőzésen pályára lépő Neil Mellor szerint támadásban és védekezésben is egyre érettebben játszik a magyar válogatott balhátvéd, és egyre többször lehet ilyen teljesítményt látni tőle.

A videóban látható jelenetekhez a következő kommentárokat fűzte a szakértő: „Nyújtott már ilyen teljesítményt, nem egyedi eset, és egyre többet látjuk tőle. Imádom, ahogy előretör, majd visszaveszi a labdát a jobb lábára, miközben nem is jobblábas. Ezt várjuk tőle. Egy kis mozgás, aztán már fut is be a védelem mögé. Azt hihetnénk, kirúgás lesz belőle, de kiharcol egy szögletet. Remek védekezés. Felismeri a veszélyt, ezért a támadó útjába áll. Hosszú sprintet vág le, hogy helyzetet teremtsen. Támadni akar, közel ötven métert fut, hogy lövőhelyzetbe kerüljön. Szerintem nagyon éles és éber, s képes észlelni a veszélyt. Itt is látni, hogy picit odanéz, aztán sprintel, hogy elcsípje a labdát és megelőzze az esetleges problémát. Itt a Brighton-szöglet után kontrázik, és jól helyezkedik, hogy elérje a labdát. Minteh veszélyes játékos, a kispadról szállt be. Nagyon agilis, de Kerkez felveszi a pozíciót, nem ront rá, nem szabálytalankodik, nem csinál butaságot. Majd érkezik a segítség Gakpótól, és amikor szerelni kell, akkor szerel. Szerintem így játszik egy topvédő.”

 A „vörösök” az FA-kupa következő fordulójában a Wolverhampton Wanderers vendégei lesznek a március 7–8-i hétvégén, de addig még több meccs is vár rájuk – vasárnap a Nottingham Forest otthonába látogatnak a bajnokságban.

 

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24