A Real Betis szerződtette a 16 esztendős Molnár-Bencze Zsombort

CS. M.CS. M.
2026.03.26. 19:11
null
Molnár-Bencze Zsombor
Csütörtökön hivatalossá vált, hogy a 16 esztendős Molnár-Bencze Zsombor a Real Betis akadémiáján folytatja pályafutását – jelentette be jelenlegi csapata, az Huesca.

Mindössze egy éve futballozik Spanyolországban a 16 éves Molnár-Bencze Zsombor, aki a Real Betis akadémiájához szerződik; így a fiatal magyar támadó az egyik legerősebb spanyol utánpótlásműhelyben bizonyíthat a következő időszakban.

„Miután akadémiánkon maradandó benyomást tett a megfigyelőkre a pályán és azon kívül is, és bizonyított a magyar U16-os válogatottban is, a kemény munkának és az elkötelezettségnek meglett a gyümölcse. Megfelelő hozzáállással és szenvedéllyel az álmok célokká válnak, azok pedig valósággá. Ez csak a kezdet” – írta posztjában a spanyol Huesca, amelyben bejelentette, Molnár-Bencze immár a Betis játékosa.

Az nso.hu-n pénteken interjút is olvashatnak a 16 éves magyar tehetséggel.

 

 

Legfrissebb hírek

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
7 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
13 órája

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
2026.08.10. 10:54

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
2026.08.10. 10:48

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Keresztes Krisztián a Greuther Fürth egyik vezére lehet

Német labdarúgás
2026.08.09. 11:41

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Vitális Milán megszerezte első gólját az AEK Athénban – videó

Minden más foci
2026.08.08. 20:09