„Fényes jövő vár ránk” – Kerkez Milos az első liverpooli idénye tapasztalatairól beszélt

K. Zs.K. Zs.
2026.04.29. 16:21
Kerkez Milos bemelegítés közben (Fotó: Getty Images)
A beilleszkedésről, a liverpooli játékkal járó felelősségről, posztriválisáról, Andy Robertsonról, valamint az idény végén szintén távozó Mohamed Szalahról is beszélt a tavaly nyáron a „vörösökhöz” igazoló Kerkez Milos abban az ESPN-interjúban, amelyről az angol labdarúgóklub hivatalos honlapján olvasható összefoglaló.

A BEILLESZKEDÉSRŐL

„Számomra ez az idény főként a tanulásról szól, rengeteg újdonsággal találkoztam, sok mindenhez kellett alkalmazkodnom. Az első két-három hónap elég nehéz volt, meg kellett ismernem a játékstílust, szoktatnom a lábaimat a nagyobb igénybevételhez, a rengeteg mérkőzéshez, de úgy érzem, fokozatosan jobb és jobb lettem. Boldog vagyok, hogy helyet vívtam ki magamnak a csapatban, egyre többet játszhatok, egyre kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Összességében a csapatról is elmondható, hogy ez az összeérés éve: tavaly nyáron sok új játékos érkezett, a pályán és azon kívül is meg kellett ismernünk egymást. Szerintem fényes jövő vár ránk.”

A LIVERPOOLHOZ TARTOZÁSRÓL

„Kezdem teljesen átérezni, mit jelent ebben a klubban futballozni, mekkora felelősséggel jár ezt a mezt viselni, rajta a klubcímerrel. Nagyszerű érzéssel tölt el, hogy itt lehetek. Azt szeretném, ha a drukkerek fejében úgy élnék, mint a futballista, aki mindig száztíz százalékot nyújt.”

POSZTRIVÁLISÁRÓL, ANDY ROBERTSONRÓL

„Igazi legenda, a posztján a legjobb (a Premier League-ben), ezt korábban is mondtam, és a véleményemet fenntartom. Hihetetlen a munkabírása, rengeteget fut, kisegít, nagyon sokat tett és tesz a klubért. Igaz, hogy versenyeznünk kell a játékpercekért és mindenért, de ez nem szült rossz vért. Fiatal vagyok, én érkeztem később, de a szárnyai alá vett, rengeteget segített, sok tanácsot kaptam tőle. Ha ilyen futballisták között lehetsz, mint ő, iszod a szavaikat, lesed a mozdulataikat, mert tanulni akarsz tőlük. Ha egyszer eljön az idő, hogy a nyomdokaikba kell lépni, akkor készen kell állni a feladatra. Tisztában vagyok azzal, milyen nagy az a cipő, amit egyszer megöröklök, de ígérem, mindent megteszek, hogy jó legyen rám.”

MOHAMED SZALAHRÓL

„Amikor Liverpoolba igazolt, én még kisgyerek voltam, Ausztriában éltünk, és a tévében néztem őt. Akkoriban kezdtem figyelgetni a Liverpoolt, és tessék, ma már én is itt vagyok. Mesélte, hogy mindig jól kijött a Balkánról származó futballistákkal. Jóban is vagyunk, sok időt töltünk hármasban ő, én és Dom (Szoboszlai). Mindenki kedvesen fogadott Liverpoolban, de Mo a többieknél is többet segített. Hálával tartozom neki, és biztos vagyok abban, hogy amikor egy hónap múlva elmegy, nagyon fog hiányozni.”

Forrás: liverpoolfc.com

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
12 órája

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10