Keresztes Krisztián tovább élné az álmait Skóciában

– Irány az edzőpálya?
– Igen, a testvéremmel, Bencével már itthon vagyunk Szombathelyen, s miután jó a kapcsolat a Haladással, használhatjuk a klub egyik edzőpályáját a Rohonci úton – mondta lapunknak Keresztes Krisztián, a Nyíregyháza Spartacus védője, aki az előző idényt kölcsönben a skót élvonalbeli Dundee Unitedben játszotta, mégpedig kiemelkedően: összesen 42 tétmérkőzésen lépett pályára, 3544 (!) percet töltött a pályán, s ezalatt szerzett három gólt és adott egy gólpasszt. – Körülbelül másfél órát edzünk, bemelegítünk, előkerülnek technikai jellegű feladatok, és persze a futás. Nincs megállás a nyáron sem, sőt! Már öt éve alkalmazom a módszert, hogy egyáltalán nem pihenek, hanem a szünetben is edzek. Nyomni kell a melót ilyenkor is, ez a szemlélet visz előre! Motivál, hogy tudom, a többiek ilyenkor nyaralnak vagy csak otthon ülnek, én viszont ráteszek még egy lapáttal és erősebben, jobb állapotba térek vissza. Ha leállsz, nehéz lenne újrakezdeni, s ugyanott tartasz, mint a többi játékos, nem lógsz ki felfelé a sorból – ez különverseny, amelyet meg akarok nyerni! Ha új klubhoz kerülök, fontos az első benyomás, s ha azt tapasztalják, hogy az első perctől kezdve duzzadok az erőtől, pozitívan állnak majd hozzám.
– Témánál vagyunk: hol látja magát a következő idénytől?
– Remekül éreztem magam a Dundee Unitednél, álmom vált valóra azzal, hogy a szigetországban futballozhattam. Már több alkalommal is elmondtam, csalódott lennék, ha nem maradhatnék kint Skóciában vagy Angliában. Hallok én is érdeklődőkről, de konkrétumról egyelőre nem tudok beszámolni. Nemcsak velem, hanem a Nyíregyházával is meg kell állapodnia a klubnak, amelyik szeretne, hiszen a szerződésem 2027 nyaráig a Szparihoz köt
– Csalódott lenne, ha vissza kellene térnie az NB I-be?
– Ilyen idény után, amikor rendszeresen játszhattam egy nagyon erős ligában, természetesen igen. Ám hiszek abban, hogy hamarosan megoldódik az ügyem. Viszont, ha úgy alakul, hogy mégis a magyar élvonalban kellene szerepeljek, elfogadnám, s azt mondanám magamnak, ennek valamiért így kellett történnie, s dolgoznék azért, hogy újra légiós lehessek. Hangsúlyozom, bízom magamban és a statisztikáimban, hiszem, hogy tovább élhetem az álmaim.
– Miként gondol vissza az idényére? Összesen negyvenkét tétmérkőzésen játszott a klub színeiben, ráadásul negyvenegyszer kezdőként, s csak öt alkalommal cserélték le.
– Fontos volt, hogy bármit kért tőlem a szakmai stáb, azt zokszó nélkül, lelkesen megtettem. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott Dundee United-játékos voltam, bíztak bennem, s úgy érzem, megháláltam. Helytálltam a skót első osztályban, ehhez kellettek a megfelelő fizikai adottságok, a mentális erő és egészség, valamint a technikai tudás is. Légiósként biztosan előreléptem, de a fejlődés relatív fogalom: egyszerűen csak azt tartom szem előtt, hogy tegyek meg mindent az edzéseken, a hétköznapokon, kicsit mindig jobban kell melózni, mint a másik, hét végén pedig meg kell mutasd a bajnokin, hogy mire vagy képes. Ekkor az energiaszintedet fel kell vidd, mindent ki kell adni magadból. Amikor háromnaponta játszottuk a meccseket, akkor sem foglalkoztam a fáradtsággal. Mint minden, ez is fejben dől el, így nem azt szajkóztam magamnak, hogy nem vagyok tökéletes állapotban, kimerült vagyok, hanem azt, hogy semmi gond, menni kell előre és biztosan nem sérülök meg.
– Mit tesz a megelőzés érdekében?
– Mindent alávetek a labdarúgás érdekében. Nagyon odafigyelek az alvásra, az étkezésre, a regenerációra, és két éve már nagy hangsúlyt fektetek a prevencióra. Ennek eredményeként egy edzést sem hagytam ki a Dundee Unitednél… Az erőnléti edzőnk oda is jött hozzám három hónap után, hogy mi a titkom, miért nem vagyok sérült, mit leshetne el tőlem. Mondtam neki, hogy több videót is láttam arról, mennyire fontos és miként lehet megerősíteni a kötőszövetet, ami ugye minden izmot körülvesz. Érdekesnek találtam és elkezdtem ezeket az edzés előtti kisebb feladatokat alkalmazni. Nekem bejött… Fel kell készíteni a tested a nagyobb terhelésre, vagyis az edzésre, főleg a bokánál lévő kötőszövetre kell figyelni, ha az nincs rendben, akkor nem leszel elég ruganyos, robbanékony, nem tudod igazán kihasználni a comb- és farizmodat. Az erőnléti edző bevezette az általam alkalmazott technikát és jelentős módon csökkent a sérülések száma.
– Bár kiváló hónapokat tudhat maga mögött, válogatott meghívó nem érkezett a június felkészülési mérkőzésekre. Nagyon maga alatt volt a hír hallatán?
– Fájt a lelkemnek, de valamiért így kellett történnie. Hogy miért, nem tudom, csak az lebeg a szemem előtt, hogy tovább kell dolgozom és annak remélhetőleg előbb vagy utóbb meglesz a gyümölcse. A munkában hiszek, ezért indulok is edzeni a Hali-pályára…
Az élvonalba szerződhet Keresztes Bence
Keresztes Krisztián testvére, a 29 éves Bence a hírek szerint távozhat a Mezőkövesdtől, mert bár még egyéves szerződés köti az NB II-es klubhoz, több NB I-es csapat is érdeklődik felőle. Úgy tudjuk, a 133 NB II-es összecsapáson pályára lépő védőt szívesen látná soraiban a Paksi FC, a Debreceni VSC és a Kisvárda is.

HARSÁNYI Zoltán, Keresztes Krisztián menedzsere: – Valahol azt olvastam, hogy Keresztes Krisztián biztosan távozik a Dundee Unitedtől – nos, ez nem fedi a valóságot. A helyzet az, hogy május 31-ig a skót klubnak elővásárlási joga van a védőért egy fix összegért, s nagyon szeretnék megtartani – ez persze nem is csoda, hiszen nem véletlenül játszott le negyvenkét tétmérkőzést a klub színeiben az idényben… Ugyanakkor a Dundee Unitednak nincsenek olyan gazdasági lehetőségei, mint Skóciában a Celticnek vagy a Rangersnek, ezt el kell fogadni. Hogy mikor zárulhat le a jövőjével kapcsolatos kérdés? Nos, ez egymillió forintos kérdés… Bízom benne, hogy hamarosan, hiszen a Dundee United mellett Angliából Championship-klubok és más európai csapatok is érdeklődnek felőle.








