
A magyar válogatott hátvédet szerződése még egy évig a Hoffenheimhez köti, de egyelőre bizonytalan, hogy az idényt követően visszatér-e a Bundesliga-gárdához.
„Elégedett vagyok a tavaszi szezonommal, mert csak két bajnokit hagytam ki kisebb sérülés miatt, sajnos az éppen a márciusi válogatott mérkőzésekre is kihatott” – mondta az M1 aktuális csatornának a belső védő, aki az eddigi 13 bajnokin, amelyen lehetőséget kapott, végig a pályán volt. Együttese egy fordulóval a bajnokság vége előtt a tizedik helyen áll a 18 csapatos mezőnyben, és már korábban biztosította a helyét az élvonalban.
Szalai 2023 óta a Hoffenheim légiósa, de az elmúlt három évben – jelenlegi klubja mellett – rendre kölcsönben futballozott a Freiburgban, a Standard Liege-ben és a Kasimpasában is.
„Sosem adtam fel, a nehézségeim alatt sem. Valóban jól sikerült ez a fél idényem, visszatértem a klubfutball normális medrébe, és bízom benne, hogy a következő már nem kölcsönszerződés lesz, hanem hosszú távú megállapodás” – fogalmazott, majd a kérdésre, hogy maradhat-e a vételi opcióval nem rendelkező Pogonnál, elmondta, nem zárkózik el a lehetőségtől.
„A menedzserem egyeztet a Hoffenheim vezetőivel, ám egyelőre minden bizonytalan, mert a Bundesligában a napokban fejeződött be a bajnokság. Szeretnék szerződést kötni valahol, de ez nem csak az én döntésem lesz” – emelte ki, majd hozzátette, tudja, mire képes, és a teljesítménye is javult tavasszal.
Bár 53-szoros válogatott, legutóbb novemberben, a világbajnoki selejtezőkön lépett pályára címeres mezben.
„Szívügyem a válogatott, elsődleges célom, hogy újra ott legyek az edzőtáborban és a pályán. Beszéltem Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, aki elmondta, mit vár tőlem, és javaslatokat is tett, mégis mit kell tennem ahhoz, hogy újra kerettag lehessek” – zárta szavait a 28 éves hátvéd.

Marco Rossi: Az írek elleni vereség még mindig fáj






