BL-selejtezős klubnál folytatja Hegyi Krisztián – hivatalos

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.06.19. 11:50
null
Hegyi Krisztián a világbajnokság labdájával (Fotó: Sparta Praha)
Hivatalosan is a Sparta Praha labdarúgója lett Hegyi Krisztián. A cseh rekordbajnok pénteken jelentette be a 23 éves magyar kapus érkezését, így igaznak bizonyult a Nemzeti Sport korábbi értesülése, mely szerint a korábbi U21-es válogatott kapuvédő Prágában folytatja pályafutását.

Hegyi Krisztián a West Ham United játékosaként került a Sparta Prahához, négyéves szerződést írt alá. A londoni klubhoz mindössze 16 évesen igazolt, végigjárta az utánpótlásrendszert, a felnőttek között azonban nem kapott lehetőséget.

Az elmúlt években kölcsönben megfordult az angol Stevenage-nél, a holland Den Boschnál, a skót Motherwellnél, a Debrecennél, majd idén tavasszal az MTK Budapestnél védett, amelyben alapemberré vált, és három bajnokin is megőrizte kapuját a góltól.

A Sparta sportigazgatója, Tomás Rosicky elmondta, régóta tervezték egy új kapus szerződtetését, és a több jelölt közül Hegyi mellett döntöttek. Kiemelte a magyar kapus kiváló fizikai adottságait, jó helyezkedését, reflexeit, a beadások magabiztos kezelését, valamint azt, hogy a labdakihozatalokban is megbízható, emellett kommunikációja és a védelem irányítása is erősségei közé tartozik.

Daniel Zítka kapusedző hozzátette, Hegyit már 2023 óta figyelemmel kísérték. Szerinte a magyar kapus fiatal és rendkívül ambiciózus, még sokat fejlődhet, ugyanakkor már most megfelel a Sparta elvárásainak.

A Budapesten született Hegyi Szombathelyen kezdett futballozni, a Lurkó UFC és a Haladás utánpótlásában nevelkedett, mielőtt Angliába szerződött. A magyar korosztályos válogatottakban 16 éves kora óta szerepelt, 2021 és 2024 között pedig az U21-es nemzeti csapat első számú kapusának számított.

A Sparta Praha a Bajnokok Ligája-selejtezőjében indul a 2026–2027-es idényben.

 

Legfrissebb hírek

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

50 millió euróért igazolt francia válogatott középpályást a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.06. 20:06

Bejelentette a Real Madrid Yan Diomandé érkezését

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:21

Barcelona vagy Real Madrid? Rodri meghozta a döntést – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 15:50

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30