Átrok Zalán: Hiszem, hogy még sok van bennem

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
2026.07.29. 07:04
null
Fotó: SV Zulte Waregem
A jakabszállási otthon elhagyása, súlyos sérülés, mélyről visszakapaszkodás – ezekről is beszélt lapunknak adott interjújában a belga élvonalbeli Zulte-Waregemhez igazoló Átrok Zalán.
Labdarúgó NB I
2026.07.23. 09:19

Átrok Zalán Belgiumba szerződött – hivatalos

A hatodik magyar U-válogatott játékost adta el ezen a nyáron az MTK – az is megvan, ki érkezik a pótlására.

– Ha valaki 2023 augusztusában azt mondja, három év múlva a belga első osztályba szerződik, elhitte volna?     
– Biztosan nem – mondta lapunknak adott interjújában Átrok Zalán, a Zulte-Waregem húszéves szélsője, akinek a játékjogát a múlt héten a hírek szerint egymillió euróért (körülbelül 360 millió forintért) megvette a belga klub az MTK Budapesttől. – Akkor, még a Honvéd játékosaként az NB II-ben a Haladás ellen elszakadt a keresztszalagom, ami nagyon megviselt. Mindössze tizenhét éves voltam, tele tervekkel és reménnyel, de a sérülés miatt egy évet ki kellett hagynom. Meglehet, furcsán hangzik, de utólag visszatekintve talán ez a sérülés kellett ahhoz, hogy ma a Zulte-Waregem játékosa lehessek. Abban az egy esztendőben ugyanis lelkileg, mentálisan megerősödtem, még jobban megbecsültem az egészséget.

– Visszatérése után az ősszel még a Honvéd II-ben futballozott az NB III-ban, majd 2025 tavaszán kölcsönbe Kozármislenybe került, tavaly nyáron pedig az MTK Budapest szerezte meg – mélyről egyre magasabbra jutott.     
– Kellett a kozármislenyi fél év, Pinezits Máté vezetőedző bízott bennem, rendszeresen játszottam nála az NB II-ben, és sokat fejlődtem. Mit ad isten, az idén januártól újra együtt dolgozhattunk, de már az NB I-ben, az MTK-nál. Az előző idényben eljutottam hét gólig és négy gólpasszig, erre szerencsére több klub felfigyelt, úgy értesültem, az angol második ligába feljutó Lincoln City is meg akart szerezni. Örülök, hogy a térd­sérülésem után visszakapaszkodtam, s már légiósnak vallhatom magam.

Fotó: Kovács Péter

– A góljai, gólpasszai mellett a kiemelkedő játékintelligenciájára is felfigyelhettek a belgák.     
– Igen, úgy tudom, ez is sokat nyomott a latban, amikor eldöntötték, ennyi pénzt fizetnek értem. A Waregem játékstílusa hasonló, mint az MTK-é, a kombinatív futballra helyezi a hangsúlyt, ahogyan az angol vezetőedzőnk, Michael Beale fogalmazott: tökéletesen beleillek a koncepciójukba. A támadóharmadban a két szélen és tízesként is számolnak velem, nagyon várom, hogy tétmeccsen is megmutassam a tudásom – a múlt heti felkészülési mérkőzésen már sikerült, gól­passzt adtam a Sparta Rotterdam ellen, ráadásul nyertünk három kettőre. Szombaton következik az utolsó edzőmeccsünk, a Beerschot ellen lépünk pályára idegenben, azt mondták, több mint tízezer néző előtt futballozhatunk. Jövő héten pedig kezdődik a bajnokság, a Genket fogadjuk. Hihetetlen lesz például az Anderlecht vagy az FC Bruges ellen játszani, de már kiemelték a klubnál, hogy az egyik legnagyobb rangadója a Waregemnek a Kortrijk elleni meccs – itt játszik a korábbi zalaegerszegi szélső, Dénes Vilmos, akit ismerek az U21-es válogatottból. Parázs csata lesz! Az iramot még szoknom kell, nagyobb, mint odahaza, de biztos vagyok benne, hogy sok munkával ezzel sem lesz probléma. Az előző idényben csak osztályozón harcolta ki a csapat az élvonalban maradást, remélem, a közelgő idényben jobb pozícióban zárunk.

– Milyen érzés húszévesként, egyedül helytállni a belga első osztályban?     
– Már korán, tizenegy éves koromban elkerültem otthonról, Jakabszállásról a felcsúti kollégiumba, nem okoz gondot, hogy egyedül kell boldogulnom. Ezután még játszottam Kecskeméten – akkor azért könnyebb volt, hiszen Jakabszállás onnan csak tizenöt kilométer, így otthonról jártam be –, majd tizennégy voltam, amikor Kispestre kerültem. Angolul jól beszélek, így kommunikálunk a belga öltözőben, de biztosan megtanulom a helyi, flamand nyelvet is.

– Milyen a város?     
– Hangulatos, negyvenezren sem laknak Waregemben, Budapest után elég nagy váltás... Mintha lelassult volna az élet, de ezt nem bánom, hiszen kulturált, szép helyre kerültem, senki sem rohan, jó ezt látni.

– Új klubjával három plusz egy éves szerződést kötött – hol látja magát, mondjuk, három év múlva?     
– Hiszem, hogy még sok van bennem: először itt akarok bizonyítani, azután lehetőség szerint még feljebb lépni. Azért is kötöttünk ilyen hosszú távú megállapodást, mert tudják, az első év valószínűleg rámegy arra, hogy tökéletesen beilleszkedjek, megismerjem a ligát, erősödjek. Ezután egyre jobb teljesítményre lehetek képes, határ a csillagos ég!

 

 

Legfrissebb hírek

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17