Vb-bronzérmes csapattársat kapott Varga Barnabás – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
2026.07.29. 12:31
null
Meg is volt az első futóedzés (Fotó: AEK Athén)
A Varga Barnabást is foglalkoztató AEK Athén hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a horvát válogatott középpályást, Lovro Majert. A 28 éves futballista a német VfL Wolfsburgtól érkezett, és 2030 nyaráig szóló szerződést írt alá.

Lovro Majer 1998-ban született Zágrábban, profi pályafutását a Lokomotiva Zagreb színeiben kezdte 2016-ban. Két évvel később a Dinamo Zagreb játékosa lett, amellyel három bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett.

2021 nyarán 13 millió euróért igazolt a francia Rennes-hez, amelyben minden sorozatot figyelembe véve 79 mérkőzésen kilenc gólt szerzett és 16 gólpasszt adott.

Két évvel később már mintegy 25 millió euróért a Wolfsburghoz került. A Bundesligában eltöltött három idény során összesen 75 tétmérkőzésen lépett pályára, tíz gólt szerzett és 11 asszisztot jegyzett.

Majer 2019 óta tagja a horvát válogatottnak, amelyben eddig 38 alkalommal szerepelt és kilenc gólt szerzett. Ott volt a 2022-es katari világbajnokságon is: gólt szerzett a Kanada elleni győztes meccsen (4–1), valamint értékesítette a tizenegyesét a Brazília elleni negyeddöntőben, amelyet Horvátország megnyert, mielőtt bronzérmes lett.

 

Legfrissebb hírek

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
2026.09.22. 06:51

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Hogyan regenerálódik Varga Barnabás?

Magyar válogatott
2026.09.20. 07:18

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Görög sajtóhírek szerint Varga Barnabás legalább három hetet hagy ki

Magyar válogatott
2026.09.19. 09:57

Varga Barnabásra jó néhány hét kihagyás vár: nem lesz bevethető a válogatottban – NS-infó

Magyar válogatott
2026.09.18. 14:54