Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2026.08.12. 12:53
null
Vitális Milán (balra) és Varga Barnabás az AEK színeiben Szuperkupa-meccset játszik az OFI ellen (Fotó: AEK)
Marko Nikolics vezetőedző eltökélt célja, hogy harminc év után megszerezze az AEK-nek a Szuperkupát, amely Varga Barnabás negyedik, Vitális Milán második jelentős trófeája lenne.

Kréta szigetén landolt az AEK repülőgépe kedd délelőtt, a görög bajnokcsapat a házigazda, egyben kupagyőztes OFI elleni Szuperkupa-meccsre készül (kezdés: 19.00). Az athéniak több mint egy hónapja kezdték el a felkészülést, hét mérkőzésen léptek pályára, ötöt megnyertek egy-egy döntetlen és vereség mellett. Varga Barnabás három góllal zárta ezt az időszakot, a legutóbbi, 4–0-ra megnyert találkozón gólpasszt adott. Vitális Milán szép góllal mutatkozott be ugyanezen a meccsen sárga-feketében, s mivel már öt tétmeccs is van mögötte, valamint június eleje óta edz, talán a legjobb fizikai állapotnak örvend új igazolásként. Az AEK egyébként inkább erősödött a nyáron, hiszen 16.5 millió euróért érkezett négy játékos a középpályára, nyolcmillió euró ellenében pedig hazatért Mexikóba Orbelín Pineda.

A mérkőzés előtt a Videoton korábbi vezetőedzője, az AEK szakvezetője, Marko Nikolics nyilatkozott a sajtótájékoztatón.

 „Teljesen elégedett vagyok a csapattal, és ahogy korábban is mondtam, szerintem a világ legjobb együttesét irányítom, mert ez az enyém. Nagyon szeretem ezeket a játékosokat. Ünneplünk és harcolunk, és ha kell, meghalunk együtt a klubért. Nagyszerű, hogy Kréta gyönyörű szigetén rendezik ezt a mérkőzést, hiszen sok szurkolónk él itt is, és jó volt látni az együttműködést a klubok sajtófőnökei között. Örülök, hogy az európai és hazai idény előtt rendezik meg a találkozót, amelyen értékes trófeát szerezhetünk. Más országokban az évad közepére teszik, de teljesen mások olyankor a körülmények, a csapatok helyzete, és utazni is kell a terhelés közben. Nincsenek sérültjeink, a srácok jól dolgoztak, de a tétmeccs más, mint az edzőmeccs. Kiváló ellenféllel találkozunk, amely ráadásul hazai környezetben van, a pálya pedig az időjárás miatt nincs jó állapotban. Ezzel együtt hét-nyolcezer szurkoló minket is buzdít majd, ami nagy lökést adhat. Elvárom a játékosoktól, hogy megértsék, miért kell minden labdáért megküzdeni. Az AEK harminc éve nem nyerte meg ezt a kupát, hatalmas motivációt jelent nekünk. Már nem szabad az elmúlt évad sikereiről beszélni, mert új fejezet kezdődik.”

Varga Barnabás pályafutása során három jelentős trófeát nyert eddig, kétszer a Ferencvárossal, tavasszal pedig az AEK-kel lett bajnok, Vitális Milánnak profiként az ETO-val megnyert magyar bajnoki cím az egyetlen serleg a képzeletbeli gyűjteményben. A két magyar válogatott játékos a 2026–2027-es idény első tétmérkőzésén újabb aranyéremmel gazdagodhat, s ami még fontosabb, hamarosan a Bajnokok Ligája alapszakaszába jutásáért játszhat.

Kedden a Levszki Szófia kivívta a továbbjutást a kazah Kajrat Almati ellen (összesítésben 2–0) , a bolgár csapat kiejtése egyáltalán nem tűnik megoldhatatlan feladatnak a párharcban.

 

Legfrissebb hírek

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
2026.09.22. 06:51

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00