Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

– Mély víz volt a javából?
– Az, de gyorsan megtaláltam benne a helyemet.

– Első dán bajnokiját rögtön végigjátszotta a Nordsjaelland ellen kapott gól nélkül megnyert rangadón. Meglepte, hogy három kispadozás után ilyen lehetőséget kapott?
– Egy kicsit. Annyit mondtak, hogy megérdemeltem a lehetőséget, jól teljesítettem az előző, DVSC elleni augusztusi Konferencialiga-meccsen és az edzéseken is, aztán menjek ki, és adjam magamat – mondta a Nemzeti Sportnak Markgráf Ákos, aki nyáron került Újpestről a dán rekordbajnok Köbenhavnhoz. – Nem remegett senki amiatt, hogy én játszom. Tudtam, hogy ha megkapom a lehetőséget, élnem kell vele.

– Az adatok szerint kevés párharca volt, ritkán került igazán éles helyzetbe. Nem éppen az ilyen meccsen nehéz egy védőnek végig koncentráltnak maradnia?
– Nekem abból a szempontból volt kifejezetten nehéz meccs, hogy nem voltam annyit játékban, mint az elmúlt években. A passzaim száma alapján úgy tűnhetett, sokszor volt nálam a labda, de ezek nagy része a saját harmadunkban történt, a kapussal vagy a másik belső védővel gurigáztunk. Párharcból is sokkal kevesebb jutott, mint máskor, ám egy pillanatra sem lankadhatott a figyelmem. Ettől függetlenül jól ment, Bo Svensson vezetőedző is azt mondta az öltözőben, hogy örül annak, hogy felvettem a ritmust, és büszke rám. Remélem, ezután bátrabban nyúlnak hozzám.

– A Debrecen elleni európai kupameccs után hetekig nem került be a kezdőbe. Nehéz türelmesnek maradni?
– Nyilván minden futballista játszani akar, és ha várja a lehetőséget, előbb-utóbb türelmetlenné válik. Én magamban úgy álltam hozzá, hogy egy klubváltásnál nagyjából három hónapot vehet igénybe a beilleszkedés. Ezt mondták mások is nekem: legyek kitartó, dolgozzak, mutassam meg, mit tudok, és eljön az időm. Közben persze nem kapsz minden héten részletes magyarázatot arról, miért nem játszol. Tudtam azonban, hogy amikor viszont eljön a pillanat, meg kell mutatnom magamat – a visszajelzések alapján úgy érzem, sikerült.

– Mi az, amit Koppenhágában már néhány hét alatt átírtak a játékában?
– Agresszivitásban biztosan előreléptem. Korábban sem tartottam magamat puhány védőnek, de itt ezen a téren még magasabb az elvárás, ha párharc adódik, oda kell lépni keményen. Fontos volt azt is megértenem, hogy le kell egyszerűsítenem a játékomat – nem a belső védőnek kell minden támadásnál gólpasszt adnia. Vannak előttem olyanok, akikhez ha három méterre oda tudom passzolni a labdát, akkor oda kell adnom, és hagynom, hogy ők szervezzék a játékot. Ha viszont látok valamit, és meg tudom csinálni, senki sem tiltja meg. Sőt, itt kifejezetten szeretik, ha valaki bátor, vállalkozik, és fel meri vállalni azt, amit képvisel.

– Ha valamit rosszul csinál, azonnal jelzik?
– Inkább azt mondanám, ha nem teszed bele azt a munkát, amit megkövetelnek, akkora lesz a lemaradásod, hogy nem látnak késznek erre a szintre, és szimplán nem játszol. Ennyire egyszerű. Éppen ezért rengeteget számítanak az egyéni és csapatvideózások, az edzés utáni külön gyakorlások. A magam részéről mindent beleadok, mert tudom, hogy fejlődök tőle.

– Fizikailag más világ a dán futball ahhoz képest, amit odahaza megszokott?
– Aki otthon is szeretett edzeni, és mindig kihozta magából a maximumot, annak azért nem teljesen ismeretlen ez a terhelés, márpedig úgy érzem, Magyarországon is beletettem a munkát. A különbség leginkább az, hogy otthon bizonyos napokon talán el lehet evickélni úgy is, hogy nem mész el a falig, itt viszont folyamatosan megkövetelik, hogy feszegesd a határaidat. Ha nem csinálod meg, amit kell, nagyon hamar meglátszik rajtad. Az intenzitás más, ehhez alkalmazkodni kell, de ez nekem bejön, mert érzem, hogy visz előre.

– A dán rekordbajnok öltözőjébe mennyire nehéz külföldről érkezett fiatalként boldogulni?
– Azon lepődtem meg legjobban, hogy milyen könnyen ment a beilleszkedés. Azt gondolná az ember, hogy azoknál a nagynevű játékosoknál, akik máshol csapatkapitányok vagy meghatározó futballisták voltak, egyfajta távolságtartás a jellemző, és nem feltétlenül akarják, hogy hozzájuk szólj, de ez egyáltalán nincs így. Remek közegbe kerültem, senkin sincs nagy mellény. A posztomból adódóan nekem is irányítanom kell a pályán, és ezt itt természetesen kezelik. Nem érzem azt, hogy azért, mert új vagyok és még csak huszonegy, csendben kellene maradnom. Angolul mindenki tökéletesen beszél, a taktikai értekezletek is angolul mennek, úgyhogy a kommunikációval sincs problémám.

– Intenzív nyáron van túl: a Puskás Akadémiáról Újpestre került, majd negyvenegy nap után Dániába szerződött, és azóta nemzetközi kupában és a Superligaenben is játszott. Mit vár az ősztől?
– Az egyik célom, hogy újra meghívjanak a válogatottba, ehhez pedig nyilván sokat számít, hogy mennyi lehetőséget harcolok ki a klubomban. Szeretném, hogy minél több játékpercem legyen, illetve hogy úgy fejlődjek, mint az elmúlt egy-két évben tapasztalom magamon. Úgy látom, folyamatosan felfelé megy a pályám, ezt szeretném megtartani. Tudom a dolgom: be kell kerülnöm a csapatba és ki kell tűnnöm ebből a mezőnyből, ami egyáltalán nem könnyű. Viszont olyan csapatban vagyok, amelynek az is érdeke, hogy a játékosai fejlődjenek és értékesebbé váljanak. Szeretném, ha beváltanám Koppenhágában a hozzám fűzött reményeket.