London 2012: várják a jelentkezőket az olimpiai fáklyafutásra

2011.08.25. 14:25
Címkék
A Samsung Electronics, a világ egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai gyártója és az ötkarikás játékok hivatalos támogatója öt személyt keres, akik Magyarországot képviselve vihetik az olimpiai lángot a 2012-es londoni nyári játékok előtt – hangzott el a cég és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az eseményen utaltak arra, hogy a program keretében korábban olyan hírességek futottak a lánggal, mint Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónő, Halász Judit színésznő vagy Besenyei Péter műrepülő.

Molnár Zoltán, a MOB főtitkára arról beszélt, hogy a fáklyafutás az első esemény, amely ráirányítja a figyelmet a soros olimpiára, a sport nagy ünnepére. Személyes élményét is felelevenítette: az 1972-es müncheni olimpia előtt egy barátja futhatott a lánggal, amiért mindenki irigyelte őt. A MOB-főtitkár a jövő évi játékokkal kapcsolatban a reményét fejezte ki, hogy 150-160 versenyző képviselheti majd a magyar színeket Londonban. Hangsúlyozta: a felkészülés az állami és szponzori támogatásoknak köszönhetően rendben zajlik.

Kim Dae Hjun (Dae Hyun Kim), a MOB-ot 1996 óta támogató Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke kiemelte, hogy a cég hitvallása szerint „a sport nagyon fontos szerepet tölt be az emberek életében, képes korra, nemre, nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül csapatokba állítani az embereket azért, hogy egy közös cél érdekében összefogjanak."

A Samsung elsősorban olyan „hétköznapi" embereket keres a fáklyafutásra, akik szakmai vagy magánéletükben többet tettek, mint ami elvárható lenne, legyen szó jótékonysági tevékenységről vagy szakmai eredményekről. A Nagy-Britanniában sorra kerülő futásra szeptember elsejétől a hónap végéig lehet jelentkezni a samsungsport.hu oldalon. A pályázatokat a Borkai Zsolt MOB-elnök által vezetett zsűri bírálja majd el.

Jávorszky Iván, az SOS Gyermekfalu Magyarország ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy egy álmuk nekik is valóra válik, mert a programhoz most először a magyarországi SOS-gyermekfalu egyik kis lakója is csatlakozhat.

Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó, a londoni előkészítő bizottság vezetője a 2004-es athéni játékok előtt, Krétán futhatott a lánggal, és mint mondta: ma is büszkén őrzi a futását megörökítő fotókat.

Kassai Viktor nemzetközi labdarúgó-játékvezető, aki biztos, hogy futni fog a fáklyával, első olimpiai élményeként az 1988-as szöuli játékokat nevezte meg. A pekingi ötkarikás eseményen bíróként személyesen is részt vett, sőt ő vezette a férfitorna döntőjét, a londoni olimpiához pedig a fáklyafutás részeseként kapcsolódik majd.

A sajtótájékoztató végén a Samsung alkalmazottai – hogy bizonyítsák a sport iránti elkötelezettségüket – közösen futottak egy kört a helyszínen.

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
16 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
37 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája