London 2012: a CAS eltörölheti a Kiss Balázst is érintő kizárást

2011.09.10. 13:18
Címkék
Kiss Balázs számára duplán izgalmas a szeptember, ugyanis a 96 kilogrammos birkózó előbb hétfőn olimpiai kvótáért birkózik az isztambuli vb-n, majd néhány héttel később döntenek arról, indulhat-e egyáltalán a londoni játékokon.

Mint ismert, a pekingi olimpia után hozott rendelkezés alapján a kvalifikációs időszakban doppingvétséget elkövető és féléves eltiltásnál súlyosabb büntetést kapó sportolókat automatikusan kizárják a következő ötkarikás játékokról. Mint ismert, a pekingi olimpia után hozott rendelkezés alapján a kvalifikációs időszakban doppingvétséget elkövető és féléves eltiltásnál súlyosabb büntetést kapó sportolókat automatikusan kizárják a következő ötkarikás játékokról.

Kisst egy évre tiltották el, miután anabolikus szteroidszármazék nyomait mutatták ki a vizeletében, így ő is érintett. Egyelőre úgy tűnik, egyre nagyobb a remény a szabály enyhítésére vagy eltörlésére, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pedig még szeptemberben tárgyalja a világszerte több sportolót érintő ügyet.

„Alapvetően optimista ember vagyok, az nem lehet, hogy nem adnak nekünk igazat – bizakodik Kiss. – Amúgy sem foglalkozom sokat az üggyel, beleőrülnék, ha folyamatosan ezt tenném. Teszem a dolgomat, megfelelően felkészültem a világbajnokságra, és megpróbálom kihozni magamból a maximumot. Ha ez sikerül, elégedett leszek, függetlenül attól, hányadik helyen végzek. Bár gyanítom, ha jól birkózom, nem tizennyolcadik leszek..."

Az ügynek egyébként Kiss Balázs mellett egy másik érintettje is van, az úszó Szepesi Nikolett személyében, de ő időközben másodszor is visszavonult, amikor megtudta, hogy valószínűleg nem indulhat az olimpián.

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
34 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
37 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
37 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
48 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
1 órája

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája