London 2012: igazságtalannak tartja a brit olimpiai eltiltási szigort Radcliffe

MTI MTIMTI MTI
2011.10.14. 11:09
Címkék
Paula Radcliffe, a maratonfutás női világcsúcstartója igazságtalannak tartja a Brit Olimpiai Bizottságnak azt a rendelkezését, mely szerint a doppingoláson ért brit sportolók soha többé nem indulhatnak ötkarikás játékokon.

A britek az egyetlenek, akik ilyen mértékű szigort alkalmaznak doppingolókkal szemben, és a szabály azzal sem változott meg, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) múlt heti ítélete szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyetlen eltiltottat sem zárhat ki a játékokról büntetésének lejárta után.

Radcliffe kiemelte: korábban maga is támogatta a Brit Olimpiai Bizottság szabályát, ám szerinte a jelenlegi helyzetben egyértelműen látszik, hogy kizárólag a sprinter Dwain Chamberst érinti a brit szigor, amivel nem ért egyet. A 100-on Európa-bajnok vágtázó 2003 októberében kapott kétéves eltiltást doppingolás miatt, ám már a 2008-as pekingi játékokon sem indulhatott.

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: sima osztrák győzelem Bécsben

Minden más foci
4 perce

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
12 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
16 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
37 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
59 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája