London 2012: kettős válogatott mérkőzéssel ünnepelnének a britek

MTI MTIMTI MTI
2011.10.26. 13:39
Címkék
A brit futballválogatott olimpiára való visszatérését felkészülési női és férfi válogatott mérkőzésekkel kívánja megünnepelni az angol sportági szövetség (FA).

A szerdai bejelentés szerint valamikor 2012 júliusában, valószínűleg a birminghami Villa Parkban, ugyanazon a napon lépne pályára mindkét együttes egyelőre még ismeretlen riválisokkal szemben.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vonatkozó szabályzata alapján a jövő évi játékoknak otthont adó Londonon kívül lehet csak lebonyolítani ilyen jellegű felkészülési mérkőzéseket, illetve nem lehet számításba venni a további ötkarikás helyszíneket, a manchesteri Old Traffordot, a glasgow-i Hampden Parkot és a cardiffi Millennium Stadiont sem.

Brit férfiválogatott – amatőrcsapatként – negyven éve szerepelt olimpiai selejtezőben, de nem jutott ki a müncheni tornára. Az egyesített válogatott 52 év elteltével lehet ott a játékokon. Női csapat először indul. A férfi válogatottat Stuart Pierce, a nőit Hope Powell irányítja majd.

A Brit Olimpiai Bizottság júniusban jelentette be a közös futballcsapat indítását, a hírt az önállóságát féltő skót, walesi és északír szövetség nem fogadta kitörő lelkesedéssel.

Legfrissebb hírek

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
3 perce

Erste Liga: legyőzte az Újpestet, élen a Gyergyó

Jégkorong
12 perce

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
19 perce

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként a 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
20 perce

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
23 perce

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
31 perce

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
34 perce

ICEHL: ezúttal jöttek a fehérvári gólok és a győzelem sem maradt el

Jégkorong
40 perce