Gádorfalvi készülhet ötödik olimpiájára

MTI MTIMTI MTI
2011.12.17. 11:34
null
Gádorfalvi Áron szerint nem feltétlenül a londoni lesz az utolsó olimpiája (Fotó: windsurfing.hu)
Címkék
A szörfös Gádorfalvi Áron kvótát szerzett a Perthben zajló olimpiai kvalifikációs vitorlás-világbajnokságon.

 

A hazai szörfszövetség szombati tájékoztatása szerint Gádorfalvi a szombati futamokon mutatott teljesítményével biztosította helyét azon 28 versenyző között, akik a mostani vb-ről jutnak kvótához, s így élete ötödik olimpiájára készülhet.

Összetettben a 34 éves sportoló a 28. lett, s ezzel a nemzetenkénti rangsorban a 20., azaz magabiztosan vívta ki a londoni szereplés lehetőségét.

„A mezőnyt, a korábbi eredményeket, a világranglistát ismerve már előzetesen kilencven százalékig biztos voltam benne, hogy megszerzem a kvótát – nyilatkozta a szombati nap végén Gádorfalvi. – A verseny tulajdonképpen sima is volt, igaz, a végére alaposan elfáradtam. Harmincnégy évesen már az idősebb versenyzők közé tartozom, de van negyvenéves szörfös is a mezőnyben, úgyhogy egy-két olimpia még belefér. A célom, hogy Londonban az eddigi legjobbamat, a pekingi tizenkilencedik helyet felülmúljam, ehhez azonban minden feltételnek adottnak kell lennie már a felkészülés során is.”

A vb-n korábban a szintén szörfös Detre Diána és a laseres Berecz Zsombor szerzett olimpiai indulási jogot. Pekingben szintén Detre, Gádorfalvi és Berecz vehetett részt a vitorlázók versenyein.

Vitorlázásban mindössze két olimpiai kvalifikációs versenyt rendeznek, az idei és a jövő évi világbajnokságot. A részvételi helyek 75 százalékát ebben az évben, a többit jövőre lehet kiharcolni.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
43 perce

Öt labdavesztés is belefért a Buffalónak; Washingtonban botlott a címvédő – videó

Amerikai sportok
47 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
48 perce

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
49 perce

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
54 perce

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
1 órája

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
1 órája

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
1 órája