London 2012: hat számban könnyítették a szinteket atlétikában

2011.12.07. 18:53
Címkék
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) egy férfi és öt női számban könnyítette a jövő évi londoni olimpia kvalifikációs szintjein.

Az IAAF tájékoztatása szerint férfi 400 méteren, illetve női 400 síkon, 400 gáton, 5000 méteren, súlylökésben és gerelyhajításban könnyítettek a szinteken, igaz, utóbbinál csak az erősebbik, úgynevezett A-szinten változtattak.

A szövetség illetékes bizottsága az idei tegui szabadtéri világbajnokság eredményeinek, illetve a világranglistának az áttanulmányozása után hozta meg a könnyítésről szóló döntését, azért, hogy megfelelő számú versenyző vehessen részt ezekben a számokban is a nyári játékokon.

Az érintett hat számból kettőben van olyan magyar atléta, aki már teljesített szintet: a 400-as Deák Nagy Marcell (45.42 m) és a súlylökő Márton Anita (17.92 m) is B-szintes. Mostantól előbbi esetében az A-szint 45.30 mp, utóbbinál pedig 18.30 méter lett. A-szinttel három versenyző indulhat egy országból számonként, míg B-szinttel egy. Ugyanakkor nekik már a mostani eredményük is szinte biztos londoni szereplést jelent, mivel a magyar mezőnyben jelenleg egyetlen más magyar sincs közel a B-szintekhez számaikban.

Legfrissebb hírek

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott - élő
6 perce

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
7 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
10 perce

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
21 perce

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
26 perce

Nyland óriási bakiját nem bírták el a norvégok, nyertek a portugálok Oslóban

Minden más foci
28 perce

WNBA: hazai vereséggel kezdte a rájátszást Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
48 perce

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
1 órája