London 2012: még kétszáz nap az olimpia rajtjáig

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.01.09. 12:08
Címkék
Kétszáz nap múlva, július 27-én kezdődik el hivatalosan a londoni olimpia, amelyre a hazai ötkarikás szervezet (MOB) összesítése alapján mostanáig 83 magyar sportoló szerzett indulási jogot.

A brit főváros 1908 és 1948 után harmadszor rendez nyári játékokat. Az előzőeken a magyarok sikeresen szerepeltek: előbb három arannyal, négy ezüsttel és két bronzzal tértek haza, majd tíz első, öt második és 13 harmadik helyezést gyűjtöttek be. 1908-ban először fordult elő, hogy a magyarok három számban győztek, míg az 1948-as olimpia az abszolút sorrendben is a legeredményesebbek közé tartozik.

Az idei nyári játékokra utazó magyar csapat létszámát jelentősen befolyásolja, hogy a női vízilabdázóknak, illetve a férfi kézilabdázóknak sikerül-e indulási jogot szerezniük. Ez tavasszal eldől, s addigra nagyjából az is látható lesz, hogy Borkai Zsolt MOB-elnök 120-140 főre vonatkozó várakozása mennyiben teljesül.

A MOB értékelése szerint – az elmúlt évek eredményei alapján – továbbra is megvan minden esély rá, hogy a nemzetek rangsorában az első húsz között végezzen Magyarország a versenyek zárultával.

A hazai ötkarikás testület számára fontos – mint arra a hétfői helyzetelemzésében is utal – a doppingmentes felkészülés, illetve szereplés, ezért elrendelte, hogy az olimpiáig hátralévő időben minden kvalifikált sportolónak kötelező részt vennie legalább egy alkalommal a Magyar Antidopping Csoport (MACS) által rendezett felvilágosító előadáson. Molnár Zoltán MOB-főtitkár az elmúlt időszakban többször is hangsúlyozta a zéró tolerancia elvét. Ennek megfelelően az, aki a játékokon doppingvétséget követ el, örökre kizárja magát az olimpiai mozgalomból. A MOB fontosnak tartja a kvalifikációs eredmények tisztaságát is, ezt szem előtt tartva, rögzítette, hogy az indulási jog megszerzését követően mindenki köteles 24-48 órán belül doppingvizsgálatra jelentkezni. Az olimpiára történő kiutazást megelőzően minden csapattagnak legalább három alkalommal kell átesnie doppingvizsgálaton úgy, hogy ebből az utolsó az elutazás előtt 48 órával történik majd.

A magyar olimpiai csapat nem a Heathrow, hanem a Gatwick repülőtérre érkezik a londoni olimpiára, mert a Malév, a magyar csapat szállítója csak az utóbbi repülőteret használhatja. Ott kerül sor az olimpikonok akkreditációjára – Borkai Zsolt MOB-elnök kérésére és Sebastian Coe, a szervezőbizottság (LOCOG) vezetőjének engedélyével. A kiutazást megelőzően a magyar csapat gyűlése és fogadalomtétele június 22-én lesz a Művészetek Palotájában.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
5 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
11 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
33 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
33 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
33 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
41 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
45 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik