Rg: Vass Dóra a 10. a tesztversenyen; fekete karszalag a bírói csalás ellen - videó

Vágólapra másolva!
2012.01.18. 16:48
null
Vass Dóra a 10. helyen zárt a döntőben (Fotó: MTI)
Címkék
A 10. helyen végzett Vass Dóra a ritmikus gimnasztikázók olimpiai tesztversenyének szerdai döntőjében, amelyet a papírformának megfelelően – igaz, sokat hibázva, és a vártnál kisebb különbséggel – az orosz Darja Kondakova nyerte meg. A magyar versenyző két finálébeli gyakorlata során is hibázott, karikagyakorlatára 24.400-at, labdára 25.600-at, buzogányra 25.100-at, szalagra 25.570-et kapott.

A nap sztoriját a román küldöttség biztosította azzal, hogy élversenyzője, Alexandra Piscupescu látványos fekete karszalaggal lépett szőnyegre, tiltakozva a kvalifikáció bíráskodása ellen.

Az olimpiáról lemaradó – képességei és az előzetes esélylatolgatás szerint egyaránt esélyes – Piscupescu és a román vezetőség egyaránt csalásnak tekintette a hétfőn és kedden történteket, elsősorban Hrisztalleni Trikomiti elképesztő felpontozását. A ciprusi lány nagyjából egy ponttal magasabbat átlagolt a kvalifikációs tornán, mint korábban bármelyik világversenyén. A románok egyelőre a tiltakozásnak ezen nem hivatalos formáját választották...

A sors iróniája, hogy Piscupescu a döntőben egyet – a német Jana Berezkót – megelőzött az olimpiai kvótások közül, így ha a finálé döntötte volna el a kvalifikációt, helyezése olimpiai pozíciót ért volna. Piscupescu így is első számú tartalék az olimpiára, az olasz Federica Febbo a második, Vass Dóra a harmadik tartalék. Ők akkor indulhatnak, ha a névre szóló kvótások közül valaki nem tud részt venni az olimpián sérülés vagy egyéb ok miatt.

RG OLIMPIAI TESZTVERSENY, LONDON, DÖNTŐ
1.
Darja Kondakovaorosz
110.450
2. Ganna Rizatdinova ukrán 108.750
3. Anna Aljabjeva kazah 108.075
4. Carolina Rodríguez spanyol 107.400
5. Hrisztalleni Trikomiti ciprusi 106.550
6. Alexandra Piscupescu román 105.400
7. Jana Berezko német 105.150
8. Federica Febbo olasz 101.650
9. Dzsamila Rahmatova üzbég 101.600
10. Vass Dóra magyar 100.850
Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
25 perce

Téli olimpia: Japán legyőzte Franciaországot a női jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
38 perce

Kosárlabda: egységben az erő – brillírozik a MAFC serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
47 perce

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
47 perce

Szijjártó Péter fogadta Bondár Annát, miután ukrán ellenfele nem fogott vele kezet

Tenisz
1 órája

Már a Juventus is figyeli az ifi BL-ben triplázó Kovács Bendegúzt – sajtóhír

Légiósok
1 órája

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
1 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik