Vívás: kikapott, így nem szerzett kvótát a női párbajtőr-válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.03.25. 11:43
null
Már csak Szász Emese (balra) számára adott a kvótaszerzés lehetősége a női párbajtőrözőink közül<br />(Fotó: NS-archív, Németh Ferenc)
Címkék
Nem sikerült kiharcolnia az olimpiai kvótát a magyar női párbajtőr-válogatottnak, mivel az egyéves kvalifikációs időszak utolsó versenyén vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben.

A magyaroknak, akik a barcelonai vk-fordulón két hete elért negyedik helyükkel őrizték meg matematikai esélyüket, legalább a harmadik helyen kellett volna végezniük vasárnap a franciaországi St.-Maurban. A Szász Emese, Békefi Edina, Antal Edina, Takács Emese összeállítású együttes azonban a brazilok legyőzése után kikapott az észtektől.

Mincza-Nébald Ildikó, a párbajtőrözők vezetőedzője utóbbi mérkőzéssel kapcsolatban a távirati iroda érdeklődésére elmondta, hogy Békefi, Szász és Takács is kikapott az első asszójában egy-egy tussal, a következő párban azonban Békefi öttel maradt alul, az így felhalmozódott különbség pedig a rutinos, általában türelmesen vívó észtekkel szemben túl nagy volt. A folytatásban a magyarok 45–28-ra verték a svájciakat, 45–30-ra az ukránokat, majd 36–29-re kikaptak a kínaiaktól, így a tizedik helyen zártak.

Ebben a szakágban így egyetlen egyéni kvóta megszerzésére van még lehetőség, ezzel Szász Emese élhet áprilisban a pozsonyi zónaversenyen, amelyen már csak olyan nemzetek egy-egy képviselője indulhat, melyek addig nem szereznek egyetlen indulási jogot sem az adott szakágban.

Múlt héten a férfi kardozók maradtak le csapatban az olimpiáról, a férfi tőrözőknek nem is volt reális esélyük a legjobbak közé kerülni, így már csak a női tőrözők vívhatják ki a londoni részvétel jogát, ugyancsak vasárnap (ma) Budapesten. Női kardban és férfi párbajtőrben nem rendeznek csapatversenyt az idei játékokon.

A vívók mostanáig – nem hivatalos számítás szerint – három egyéni kvótát gyűjtöttek be: a tőröző Mohamed Aida, a kardozó Szilágyi Áron és a párbajtőröző Imre Géza léphet pástra Londonban.

Legfrissebb hírek

Milánó-Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
11 perce

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
15 perce

Kristin királynő, a női Phelps

Népsport
29 perce

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
1 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
1 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
2 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
8 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik