Cseh bármilyen őrültségre képes az olimpiai aranyért

2012.04.17. 17:51
null
Cseh Lászlónak négy olimpiai érme van, de egyik sem arany (Fotó: Action Images)
Címkék
A hét hat napján kőkemény edzésekkel készül Cseh László a londoni olimpiára. Az ötkarikás játékokon három ezüst- és egy bronzérmet szerző magyar klasszis egy éremre bármikor jónak tartja magát, de neki csak az aranyérem számít.
„A pekingi olimpián a maximumot hoztam ki magamból – nyilatkozta Cseh a Reuters hírügynökségnek. – Remek versenyeket produkáltam, ám ott senki nem győzhette le Michael Phelpset. Esetleg csak megközelíthette.”

Csehnek is ez a sors jutott, hiszen három versenyszámban is a második helyen végzett amerikai riválisa mögött, vagyis a két vegyesszámban, illetve a 200 méter pillangón. Sőt, Phelps valamennyi komoly világversenyen legyőzte őt, ahol összemérhették erejüket.

A magyar klasszis azonban nem adja fel a reményt, hogy olimpiai aranyérmet szerez.

„Úgy érzem, ez az az olimpia, amelyen lehetőségem van arra, hogy a legjobb legyek. Phelps és Lochte nagyszerű úszók, nagy kihívás legyőzni őket.”

Cseh beszélt arról is, hogy miként készül fel Londonra. Minden reggel ötkor kel, 5:45-től fél nyolcig a konditeremben erősít, majd utána két órát úszik. Délután négy és hat között újabb két óra úszás vár rá, és ezt heti négyszer megcsinálja. A másik két napon hosszabb edzéseket tart, míg a vasárnap szünnap.

Szó esett arról is, hogy 14 évesen meghívták a felnőttválogatott edzőtáborába, ahol nagyszerű generációval tréningezhetett együtt. Az ottani edzések nagyon megviselték, de az egyik idősebb klasszis tartotta benne a lelket.

„Güttler Károly volt akkor a szobatársam, én tizennégy éves voltam, ő harminc. Olyan volt, mintha az apám lett volna. Ilyen fiatal korban még könnyen hibáztatsz bárkit, főleg az edzőt, de ő azt mondta nekem: Figyelj, az edző csak jót akar neked, nem a saját örömére kínoz!”

„Elég jó vagyok, hogy bármikor érmet szerezzek. Ám nekem csak az arany számít. Ezért a legőrültebb dolgokra is képes vagyok, ha azt hasznosnak ítélem meg.”

Güttler Károly szerint Csehnek ki kell kapcsolnia az agyából Phelpset, csak az órát kell legyőznie.

„Az úszás nem ökölvívás. Itt nem lehet egyetlen ellenfélre koncentrálni. Itt az egész mezőnyre figyelni kell. De ha a legjobbadat adod, akkor reménykedhetsz benne, hogy az elég lesz.”
Legfrissebb hírek

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
10 perce

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
27 perce

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
28 perce

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
34 perce

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
42 perce

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
1 órája

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik