London 2012: öt magyar úszóváltó indulhat Londonban

MTI MTIMTI MTI
2012.06.06. 18:21
Címkék
Öt magyar úszóváltó indulhat a július 27-én kezdődő londoni olimpián.

Erről a világszövetség (FINA) értesítette a hazai sportági szövetséget (MÚSZ), amely válaszában megerősítette, él a lehetőséggel, s mindhárom férfi stafétát, továbbá a 4x200 és a 4x100 méteres női gyorsváltót is nevezi az ötkarikás játékokra. Egyedül a 4x100-as női vegyes váltó nem állhat majd rajthoz a brit fővárosban.

„Hogy milyen összeállítású négyeseket indítunk, illetve hogy ki lesz váltónként a két tartalék, arról később dönt a MÚSZ” – mondta Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek. Hozzátette, hogy a kép a jövő heti Budapest-bajnokság után tisztul le, mivel ez a viadal lesz az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomása.

Az öt váltóból a női 4x200-as gyorsváltó a tavalyi, sanghaji világbajnokságon megszerzett ötödik helyével eleve olimpiai résztvevővé vált, s mellé jött a május végi, debreceni Európa-bajnokságon elért időeredményeinek köszönhetően a további négy staféta. Kiss szerint 25-26 fős lehet a londoni magyar úszócsapat.

„Ez kisebb létszám ugyan, mint négy évvel ezelőtt a pekingi, ahol 31 versenyzőnk indult, és 12 edző segítette őket. Viszont a mostani válogatott éremben és az olimpiai pontokat tekintve is képes felülmúlni a 2008-as teljesítményt. Már csak ezért is lenne üdvös, ha a pekingihez hasonló létszámban lennének jelen edzőink is a brit fővárosban” – nyilatkozott Kiss László.

Legfrissebb hírek

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
4 perce

Így ünnepelték Cipenga gólját London utcáin

Foci vb 2026
6 perce

Ezzel a góllal vezet a Kongói DK Anglia ellen – videó

Foci vb 2026
13 perce

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
15 perce

NB I-es rutinnal rendelkező védő érkezett Újpestre

Labdarúgó NB I
23 perce

„Miattatok Norvégiában 14 napig berúghatnak az emberek anélkül, hogy bárki csúnyán nézne rájuk” – Stale Solbakken Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
30 perce

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
31 perce

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
41 perce
Ezek is érdekelhetik