London 2012: öt esélyessel számol a brazil futballkapitány

MTI MTIMTI MTI
2012.07.25. 13:45
Luiz „Mano” Menezes, a londoni olimpiára készülő brazil futballválogatott kapitánya szerint öt együttes esélyes a torna megnyerésére: saját csapata mellett a spanyolt, a mexikóit, az uruguayit és a házigazdák alakulatát tartja képesnek a végső győzelemre.
„Néhány gárda kiemelkedik a mezőnyből – mondta Menezes. – Ám láthattuk az idei Európa-bajnokságon, hogy a favorit hollandok még a csoportjukból sem jutottak tovább. A pályán kell bizonyítani a spanyoloknak, a mexikóiaknak, az uruguayiaknak, a briteknek és nekünk is.”Menezes megemlítette még, hogy a Brazil Labdarúgó Szövetség és a szurkolók elvárása is az: a válogatott végre nyerje meg a futballtornát, már csak azért is, mert erre korábban nem volt példa.„Ez a fajta nyomás nem feltétlenül rossz. Minden attól függ, hogyan kezeljük. Nem tudjuk most megnyerni a múltban elszalasztott aranyérmeket, de mindent megteszünk azért, hogy ezúttal sikerüljön” – mondta az 50 esztendős szakember.Szerdán Luis Milla, a Menezes által kiemelt spanyolok szakvezetője elmondta, nem tartja győzelemre esélyesnek saját csapatát, mert az nem hasonlítható az Európa- és világbajnok felnőtt válogatotthoz.Az olimpiai labdarúgótornán alapvetően 23 éven aluli játékosok szerepelhetnek, de válogatottanként három túlkoros is nevezhető.
Legfrissebb hírek

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30

Romário: A vereségért nagyon is okolható Ancelotti

Foci vb 2026
2026.07.09. 08:55

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23