NS Hajrá! nyereményjáték: egri borász az első győztes

2012.07.25. 10:50
null
Cseh Sándor, némi bor és a nyeremény (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Elindult lapunk Hajrá! című nyereménysorozata, amely során az olimpia végéig értékes díjakkal gazdagodhatnak olvasóink. Rögtön az első nap ketten is szerencsével jártak: az egri Cseh Sándor és a csökölyi Máger Csaba is sikerrel tépett.

Egerben győztes típusú emberek élnek. A férfi vízilabdacsapat tavaly (hosszú évek fővárosi hegemóniáját megtörve) lett bajnok, a labdarúgók az idén ünnepelhették a feljutást az első osztályba, és akkor még a törökverő Dobó Istvánt és a hős egri nőket nem is említettük.

Most pedig itt van Cseh Sándor nyugalmazott szőlészeti szakember, aki nyereményjátékunk első napján egy LG márkájú Blu-Ray lejátszó boldog tulajdonosa lett.

Sándorral a novaji templom előtt találkozunk, mert bár a hevesi megyeszékhelyen lakik, életét gyakorlatilag az Eger-közeli községben élte le.

„Negyvenhárom évet húztam le egy munkahelyen, a helyi termelőszövetkezetnél, de láthatja, még most is dolgozom" – mutat körbe a hegyközségi irodában a hegybíróként mai is aktív Sándor.

Na igen, Cseh úr hűséges típus, 1975 óta előfizetője a Nemzeti Sportnak, úgyhogy a nyeremény „méltó jutalom" számára, ahogy fogalmaz.

„Az egész család szereti a sportot, szegény megboldogult feleségem első osztályú kosárlabdázó volt Kecskeméten, a lányom úszott, a fiam pedig manapság is vízilabdázik az egyetem mellett, az ob I B-s MAFC-ban."

Így nem csoda, hogy az olimpián is elsősorban a pólósok meccseit várja az újdonsült győztes, aki optimistán tekint a londoni játékok elé.

„Vannak pesszimistább jóslatok, de szerintem négy-öt arany összejöhet sportolóinknak. Ott vannak a vízilabdások és a tornász Berki Krisztián, a kajak-kenusok is hozhatnak egy-két első helyet, az úszók közül pedig Gyurta Dánielt tartom a legesélyesebbnek, mert Cseh Lászlónak erősebb vetélytársakkal kell szembenéznie" – elemez több évtizedes sportnapilap-olvasó tapasztalatával Cseh Sándor.

Zárásként jöhet a boldog pózolás a nyereménnyel a templom előtt elhaladó helyiek kíváncsi pillantásaitól kísérve, illetve Margitka, Sándor munkatársának pajkos fenyegetése, mely szerint jövünk mi még Novajra, hogy átadjuk neki a nyeremény plazmatévéjét.

Mert szerinte tényleg borban az igazság.

 

Legfrissebb hírek

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
1 perce

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
11 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Kolumbia–Ghána 0–0

Foci vb 2026
26 perce

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
44 perce

Csak behúzta a továbbjutást Argentína, ötgólos meccsen

Foci vb 2026
47 perce

A futballtörténeti csoda végül elmaradt: Argentína hosszabbításban ejtette ki a Zöld-foki-szigeteket

Foci vb 2026
58 perce

James Rodríguez és Luis Díaz is rohamoz a kolumbiaiaknál – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Hihetetlen, de hosszabbítás jön!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik