Olimpia: hármas olasz siker a női tőrözőknél, Vezzali csak 3.

2012.07.28. 21:24
Címkék
Az olasz Elisa di Francisca nyerte a női tőrözők küzdelmét két honfitársnője, Arianna Errigo és a címvédő Valentina Vezzali előtt. A magyar Mohamed Aida a nyolcaddöntőben búcsúzott.
Vívásban elsőként a női tőrözők egyéni versenyét rendezték meg, amely elsöprő olasz sikert hozott. Mindhárom versenyzőjük bejutott az elődöntőbe, s ez rajtuk kívül csak a Mohamed Aidát aranytussal legyőző dél-koreai Nam Hjun Hinek sikerült még.

Az első elődöntőt éppen ő vívta Elisa di Francisca ellen, amelyet utóbbi nyert 10:10 után a hosszabbításban. Ezzel biztossá vált, hogy olasz házi döntő lesz, hiszen a másik elődöntőt a címvédő Valentina Vezzali vívta Arianna Errigo ellen. Bár az elején az ötszörös olimpiai bajnoknő már 3:0-ra is vezetett, Errigo később fordított, és meglepetésre egészen simán, 15:12-re nyert.

Így nem lett meg a 38 esztendős Vezzali hatodik aranya, de meglett a nyolcadik érme, mert a bronzmérkőzést hosszabbításban 13:12-re megnyerte a koreai ellen. A fináléban fej-fej mellett haladt a két olasz, s bár többnyire Di Francisca vezetett, a harmadik három percben 11:10-re Errigo fordított. Di Francisca azonban a végén egyenlített, s így itt is jöhetett a ráadás. A mindent eldöntő tust végül Eliza di Francisca adta, így ő lett az olimpiai bajnok.

VÍVÁS, NŐI TŐR EGYÉNI
1. Elisa di Francisca (olasz)
2. Arianna Errigo (olasz)
3. Valentina Vezzali (olasz)

Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
30 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
38 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
49 perce

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
1 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik