Olimpia: Hosszú Katinka 8., kínai arany 200 vegyesen

2012.07.31. 21:52
Címkék
A londoni olimpián 200 női méteres vegyes úszásban Hosszú Katinka 8. lett, győzött a kínai Je Si-ven.

Hosszú Katinka ma este már másodszor ugrott medencébe a 200 méteres vegyes úszás döntőjében, korábban ugyanis a 200 pillangó elődöntőjében a csalódást jelentő 9. helyen végzett, így nem jutott be a fináléba.

Így a 200 vegyes döntőjében úgy állhatott a rajtkőre, hogy ez az utolsó esélye az egyéni éremszerzésre ezen az olimpián. Tegnap 5. helyen jutott be a mai döntőbe, és sokáig még azon is gondolkodott, hogy visszalép a pillangó miatt.

A rettentően erős mezőnyben Hosszú mellett többek között a világcsúcstartó amerikai Ariana Kukors (2:06.15, Róma) és a címvédő ausztrál Stephanie Rice is helyet kapott.

Hosszúnak azonban sajnos esélye sem volt az éremre, igaz, a másik két említett versenyzőnek sem. A legjobb idővel döntőbe jutó, 400-on világcsúccsal győztes Je Si-ven ezúttal olimpiai rekordot jelentő 2:07.57-es idővel (a régi rekordot Rice tartotta 2:08.45-tel, amit Pekingben úszott) nyert. Második lett az ausztrál Alicia Coutts, a bronzérmet pedig az amerikai Caitlin Leverenz szerezte meg.

 

OLIMPIA 2012
NŐI 200 M VEGYES
1. Je Si-ven (Kína) 2:07.57 – olimpiai csúcs
2. Alicia Coutts (Ausztrália) 2:08.15
3. Caitlin Leverenz (Egyesült Államok) 2:08.95
4. Stephanie Rice (Ausztrália) 2:09.55
5. Ariana Kukors (Egyesült Államok) 2:09.83
6. Kristy Coventry (Zimbabwe) 2:11.13
7. Hannah Miley (Nagy-Britannia) 2:11.29
8. HOSSZÚ KATINKA (MAGYARORSZÁG) 2:14.19

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

Képes Sport
13 perce

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
35 perce

A három bajnoki címet szerző Takács Zsombort addig tartaná meg az MBH, amíg tudja

Kerékpár
47 perce

Gyémánt Liga: Jefferson-Wooden hajszállal Richardsson előtt női 100 méteren

Atlétika
58 perce

Vízilabda: „Nem kifogásokat keresünk, tanulni akarunk” – Kovács Róbert

Utánpótlássport
1 órája

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
1 órája

Vb 2026: Hervé Renard már nem a tunéziaiak szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

„Mexikó labdás játéka az elmúlt tíz év legjobbja volt” – jöhetnek az angolok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik